2019: KOLOZSVÁRON IS NYERTÜNK!

2019: KOLOZSVÁRON IS NYERTÜNK!

Folytatjuk múltidéző sorozatunkat és a Sănătatea után, egy újabb kolozsvári csapat elleni győzelmet idézünk fel.

KOLOZSVÁRON IS NYERTÜNK!

április 5, 2019

Kolozsváron lépett pályára ma délután az FK Csíkszereda harmadosztályú csapata.

Valentin Suciu legénysége a 21. fordulóban a tabella ötödik helyén álló Kolozsvári CFR farmcsapatával mérkőzött. A kincsesváros csapatának első ligás gárdájából egyetlen labdarúgó sem szerepelt az FK elleni összecsapáson, de a legtehetségesebb fiatalok mind játéklehetőséghez jutottak. A kilátogató nézők egy nagyon jó iramú és izgalmas mérkőzést láthattak, amely során az első félidőben egyértelműen az FK Csíkszereda irányított és kétszer is sikerült bevenni a CFR kapuját. Az első negyedórában Hodgyainak kétszer is nagy helyzete adódott, előbb fölé rúgta, másodszor pedig a lövése elakadt a kapusban. A 21. percben Magyari keresztbelőtt labdáját Eder középről lőtte ballal a bal alsóba: 1-0. A folytatásban is több helyzetet kidolgozott az FK, majd a 37. percben Eder remekül elvégzett szögletét a télen érkezett szerb Slobodan Lalic fejelte be: 2-0.

Szünet után a hazaiak jobban rákapcsoltak és a csíkiak fiatal kapusa Gyenge Szilárd kétszer is nagyot kellett mentsen. Hiába, a kapus bravúr, a kolozsváriak végül szépítenek. A csíkiak mestere közben cserél és próbál egy kis frissességet vinni az FK játékába, végül Soufiane Jebari közel is kerül a gólszerzéshez, de lövéseit blokkolták.

A végére hajrázni próbálnak a kolozsváriak és a 88. percben közel állnak az egyenlítéshez, de szerencsénk van, a labda elszáll a kapu fölött és a piros-feketék nagyon fontos három pontot szereznek.

Kolozsvári CFR II – FK Csíkszereda 1:2 (0:2)

Gólszerzők: Eder (21.), Lalic (37.).

https://www.youtube.com/watch?v=WxJgsT7Vg0Q

FK Csíkszereda: Gyenge – Lalic, Nemes, Csürös, Berde (Jebari 70.), Majzik, Veres, Nagy (Corbu 55.), Magyari (Aszalos 83.), Eder, Hodgyai (Bajkó 70.).

Valentin Suciu vezetőedző nyilatkozata:

“Az első félidő a mienk volt, több helyzetet kidolgoztunk, kettő be is akadt a CFR kapujába. A második félidőben is jól kezdtünk, de aztán a kolozsváriak fokozatosan átvették az irányítást és nem tudtunk annyira magabiztosan játszani, elveszítettük a középpályát és a gól után erőre kapott a CFR, mi meg megtorpantunk. Szerencsére Gyenge Szilárd remekül védett és sikerült behúzni a három pontot. Kevés időnk van kielemezni a hibákat, kedden már hazai pályán játszunk, már arra kell koncentrálni.”



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza