25 perc alatt három gólt kaptunk

25 perc alatt három gólt kaptunk

Vereséget szenvedett az FK Csíkszereda a harmadosztályú labdarúgó bajnokság nyolcadik fordulójában.

Bálint László György csapata a Bákói Aerostar otthonában lépett pályára, ahol a sárga mezes bákóiak mindössze 25 perc alatt három gólt rúgtak és a 37. percben beállították a végeredményt. A moldvaiak remekül kezdték az első félidőt és a 12. percben Artenie miután kiharcolt egy szabadrúgást, remekül ívelte be a labdát Vraciunak, aki néhány méterről a kapuba fejelte a labdát: 1-0. Mindössze egy perccel később Soufiane Jebari egyenlíthetett volna, de hat méterről fölé rúgta. A 18. percben egy kirúgásnál a kapusunk Nagy Barna ajándéklabdát adott az ellenfélnek és Vraciu most sem hibázott: 2-0. Úgy tűnt, hogy az FK játéka megtört és a korai gólok megzavarták a csapatot. A 37. percben a bákóiak játékosa Artenie remekül végzett el egy szögletet és a labda Mihăeș fejére érkezett: 3-0!

Aerostar-Bacau-AFK-Csikszereda-22-1-1024x576

Szünetben az FK vezetőedzője kettős cserét hajtott végre, Jakab helyett Hodgyai, Soufiane helyett Eder lépett pályára. Négy perc sem telt el a második félidőből, amikor Istrate megkapta második sárgalapját és a bákóiak tíz emberrel maradtak. Innentől kezdve az FK mindent megpróbált, akadt is 4-5 helyzet, de egyiket sem sikerült gólra váltani, ráadásul még szerencsénk is volt, ugyanis az 55. percben a bákói Tudorache a kapufát találta el. A 66. percben Bálint László György újabb kettős cserével próbálkozik, Benkő-Bíró helyett Csíki jön be, Pál Kristóf helyett pedig Majzik Adrián. A frissítés sem szült gólt, így az új szakmai stáb harmadik mérkőzésén vesztesként vonult le.

Bákói Aerostar - FK Csíkszereda 3:0 (3-0)

Gólszerzők: Vraciu (12. és 18.), Mihăeș (37.)

FK Csíkszereda: Nagy Barna - Csiszer Balázs, Benkő-Bíró Norbert (66. Csíki Norbert), Lőrincz József, Lakatos Miklós – Jakab Róbert (46. Hodgyai László) – Pál Kristóf (66. Majzik Adrián), Savin Catalin, Soufiane Jebari (46. Eder Gonzáles), Györgyi Arthur – Bajkó Barna.

Aerostar-Bacau-AFK-Csikszereda-23-1024x541

Bálint László György vezetőedző nyilatkozata:

"Óriási egyéni hibákat csináltunk, főleg az első félidőben. Az első gólt egy szabadrúgásból kaptuk, ahol nagyobb felelősséggel kellett volna helyezkedni, a második gól pedig ajándék volt az ellenfélnek. Nagy Barna ki akarta passzolni a labdát és rossz helyre rúgta, odaadta a csatárnak, aki nem hibázott! Úgy érzem, hogy ez mentálisan megfogta a csapatot, főleg, hogy Soufi Jebari sem tudott egyenlíteni az első gól után, amikor óriási lehetősége volt rá. Sajnos kihagyta és szerintem ez a két pillanat döntő volt ezen a mérkőzésen. A második félidőben emberelőnyben volt 3-4 nagy helyzetünk, de ez egy olyan nap volt, hogy semmi sem jött össze. Technikailag sok hibánk volt, remélem fogunk tanulni belőle és készülünk a következő mérkőzésre, Szászhermány ellen."

A következő fordulóban október 21-én az FK hazai pályán játszik, az ellenfél Szászhermány lesz.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza