Alakulnak a keretek



Munkába álltak az FK Csíkszereda labdarúgói. A felnőtt csapat a ma délután sorra kerülő Papolc FC elleni Románia-kupa mérkőzésre készül, míg az U18-as, illetve az U16-os csapatok Kaposvárra hivatalosak egy nemzetközi tornára. Kupameccsel rajtolnak Hétfő délután munkába álltak Ilyés Róbert edző-játékos, illetve Albu László edző vezetésével az FK Csíkszereda labdarúgói, akik újoncok lesznek a harmadik ligában. Az már biztos, hogy az U18-as keretből „kiöregedett” hat játékos – Dávid Norbert, Székely Ervin, Szölősi Márton, Csűrös Attila, Tankó Előd és Fodor Tamás – a felnőttekkel kezdte meg a felkészülést. A tavalyi csapatból a légiósok közül egyedül a kapus Laurentiu Husar marad, míg a többiek – Boghitoi Ionel, Saim Viorel, Sergiu Pop és Surducan Dragos – távoznak. A többi játékos mind maradt, sőt úgy néz ki, hogy visszatér az FK-hoz a tavalyi szezont a harmadik ligás Zágonnál töltő Török Artúr. A keret kialakítása továbbra is zajlik, hiszen a harmadik liga mellett az FK Csíkszereda a megyei bajnokságba is beiratkozott. A megyeiben azok fognak pályára lépni, akik kevés lehetőséghez jutnak a harmadik ligába, illetve az U18-as csapat játékosai. A héten két labdarúgó érkezik Magyarországról a Puskás FC NB1-es csapatától. A magyar NB1-ben szereplő csapatnál megvolt a keretszűkítés, ami után az oda be nem kerülő játékosoknak felajánlották, hogy Csíkszerdába is jöhetnek kölcsönbe. Ketten jönnek egyelőre, de még érkezhetnek újabbak is. A csapat szerda délután 17.30-tól Románia-kupa első fordulójában lép pályára a Papolc FC ellen. A találkozót az Erős Zsolt Aréna melletti műgyepes pályán rendezik. Kaposvárra mennek az ifik A felnőttekhez hasonlóan az U18-as és az U16-os csapatok is elkezdték a felkészülést. A két gárda július 20-26. között egy kaposvári nemzetközi tornára hivatalos. A 10. Intersport Youthfootball névre hallgató tornán az U16-os gárda a csoportkörben a portugál Almada Atlético Clubeval, a török Barboros Genclik ve Spor Kulübüvel és Dombovárral fog megmérkőzni, míg az U18-as csapat az olasz STB Academyvel, a fehérorosz BATE Boriszovval, a litván FK Auska Alitussal, a Toponár SE-vel, Mezőcsoknyával és Komlóval találkoznak. Mindkét csapat szakmai irányítását a Kurkó Attila, Dusinszki Zoltán és Gál Ervin hármas végzi. Előzetesen úgy volt, hogy az U16-os gárdát Burus Csaba tréner fogja vinni, de egészségügyi okok miatt ezt csak a tavaszi idénytől tudja elvállalni. Mindkét csapat kerete egyelőre még képlékeny. Felújítás alatt a pálya A csíki klub komolyan készül a soron következő idényre. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az elmúlt napokban pálya felújítási munkálatokban kezdtek. A füves pályát beépítették öntöző rendszerrel. Többek közt ezért sem lehet ott játszani a ma délután Papolc elleni kupameccset. A lelátót tovább fogják bővíteni. A szezon kezdetéig további ülőhelyek lesznek felszerelve. A füves, illetve a Márton Áron Gimnázium mögött műgyepes pálya harmadik ligás mérkőzésekre a napokban lesz hitelesítetve.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza