Az új szezon első bérletese: „Hajrá Csíkszereda, hajrá FK!”



Az FK Csíkszereda székhelyén hétfőn elkezdődött a bérletárusítás a 2019/2020-as szezonra. A szurkolók hétköznaponként 15 és 17 óra között újíthatják meg bérletüket, illetve válthatnak újat, a szezonbérlet ára 170 lej. Elsőként Deér Béla 67 esztendős nyugdíjas, egykori jégkorongozó kereste fel klubunkat, hogy bebiztosítsa helyét a lelátóra. Az első bérletessel villáminterjút készítettünk. Miért tartotta fontosnak, hogy az elsők között váltson bérletet az új szezonra? Nagyon szeretem a futballt, tavaly csak egyetlen meccsről hiányoztam. Megmondom őszintén, azért is jöttem már az első napon, mert szemüveges vagyok, nem látok jól, és azt szerettem volna, hogy jó magasról követhessem a mérkőzéseket. Tavaly és azelőtt, amikor késhegyen múlt a másodosztályba való feljutás, még nem voltam bérletes, de miután bekerültünk a B-ligába, úgy döntöttem, időben lefoglalok magamnak egy helyet. Milyen régóta szurkol a csíkszeredai focicsapatnak? Négyéves koromban apám már hozott a meccsekre, tehát 1956 óta. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal járok a mérkőzésekre. Akkor hiányoztam, amikor katona voltam, vagy a hoki miatt nem tudtam jönni. Tizenöt évig jégkorongoztam, fociztam is, a bányavállalat által fenntartott helyi csapat, a Minerul ifijei között rúgtam a labdát egy-két szezonon keresztül. Mi a véleménye az FK Csíkszeredánál található infrastruktúráról? Úgy hallottam, a feltételek kiválóak, nagyon jó körülmények várják a fiatal tehetségeket. Tavaly bemutattak több mint száz játékost az ifjúsági csapatokból, ők természetesen fejlődni fognak nálunk is. Közülük jó páran a felnőttek között is megállják helyüket, ebben biztos vagyok, mert nagyon jó kezekben vannak. Na és a felnőtt csapat, hányadik helyre várja a másodosztályban Valentin Suciu legénységét? A vezetőedző nagyon komoly munkát végez, Székelyföldön sokan szeretik, mert Sepsiszentgyörgy csapatát is az élvonalba vezette. Úgy vélem, nálunk is nagyon keményen dolgozik a csapattal. Hogy őszinte legyek, már annak is nagyon örülnék, ha megmaradunk a középmezőnyben, az az egyedüli vágyam, hogy ne essünk ki a másodosztályból. Gyerekkoromban valósággal irigyeltük Székelyudvarhelyt és Gyergyószentmiklóst, amiért B-osztályos csapatuk volt. Igaz, akkor két csoport volt, most pedig csak egy van, és az tele van nagyon erős csapatokkal. Hajrá Csíkszereda, hajrá FK!


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza