Az őszi idény utolsó mérkőzését játssza ma délután az FK Csíkszereda harmadik ligás labdarúgó csapata. Az ellenfél a szintén székelyföldit Zágoni FC lesz. A csíkiak a legutóbbi mérkőzésen jól játszottak hazai pályán a Bákó ellen, ám mégis kikaptak. A zágoniak a Roman otthonából raboltak egy pontot.

Utolsó mérkőzésére készül az FK Csíkszereda labdarúgó csapata a román harmadik ligában, amely során a szintén székelyföldi Zágoni FC lesz az ellenfél. A csíkiak a 8., míg a zágoniak a 9. helyet foglalják el a tabellán, de a két csapat között négy pont van. Az Ilyés Róbert és Albu László által dirigált csíkiak amennyiben nyernek két helyet is előre léphetnének a táblázaton.
A vendégek játéka a beszámolók szerint a biztos védekezésen alapul. Ez nem is csoda, hiszen 10 forduló után 9–13 a gólarányuk, ami jobbacskának számít a bajnokságban. Az FK gólarányában megérződik már a Papolc elleni siker törlése, illetve az is, hogy az elmúlt négy összecsapáson vereséget szenvedtek.

A ma 14 órától kezdődő összecsapáson az FK Csíkszereda föltétlen azt a játékot kell játssza, amelyet a Bákó ellen a második félidőben láthattunk, amikor leradírozták ellenfelüket. A csíki csapatból mindenki a vezetőedzők rendelkezésére áll, kivéve Kovács Istvánt, aki a múlt heti Székelyudvarhelyi Roseal elleni megyei mérkőzésen szenvedett térdsérülést.

„Azért megyünk, hogy a három pontot megszerezzük. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a zágoniak remekül védekeznek. Több csapattól is úgy tudjuk, hogy nagyon nehéz feltörni a védekezésüket. Ott van náluk Mitra Szilárd is, aki korábban a mi játékosunk volt. Egy új játékstílust akarunk játszani. A biztos védekezésből, akarunk ellentámadásokat vezetni. Reméljük ez a váltás bejön. A csapat komolyan készül az utolsó meccsre és remélem, hogy a célt, amiért utazunk el tudjuk érni” – nyilatkozta Albu László az FK másodedzője.

A 12. fordulóban
Péntek: Zágoni FC – FK Csíkszereda (14), Bucovina Radauti – Ceahlaul Piatra Neamt II. (14), Sporting Liesti – Petrotub Roman (14), Cetatea Tg. Neamt – Sepsiszentgyörgyi OSK (14).
Szombat: Stiinta Miroslava – Bucovina Pojorata (14).