Bajnokcsapat: új idény, újabb győzelem

Bajnokcsapat: új idény, újabb győzelem

Bajnokcsapathoz méltóan indította az új idényt az FK Csíkszereda U19-es gárdája: Bărăbaș passzából Omar El-Sawy már a második percben betalált, így a késve érkezők lemaradtak az első gólról. A folytatásban is az FK akarata érvényesült, a Ripisektől csak egy-két hamvába halt próbálkozásra futotta.


Jó néhány kecsegtető hazai lehetőség dacára, az újabb találatra a 40. percig kellett várni. Ekkor egy ötletes támadást követően, Kecskés balról visszajátszott labdáját Szabó Andor tizenkét-tizenhárom méterről, ellentmondást nem tűrően, ballal a hálóba bombázta. Ugyan kétgólós székely előnnyel vonultak a szünetre a csapatok, de az eredmény a hátrányban lévő Ripensia alakulatára volt hízelgő. Az első játékrészben szinte kizárólag a hazai csapat futballozott, a vendégek leginkább a játék lassításával foglalatoskodtak. Mondhatni természetesen, hiszen az FK kezdőcsapatában három, a felnőtt csapattal készülő játékos is szerepelt.
A második félidőre ugyan elszántabb temesvári gárda vonult ki a műgyepre, de a vendéghátrány megfelezésében, elévülhetetlen érdemeket leginkább a hazai kapus szerzett. A 49. percben, bal oldalról, éles szögből elvégzett Ripensia szabadrúgásnál, Karácsony Márk nemes egyszerűséggel, avagy – ha úgy jobban tetszik - lovagias nagyvonalúsággal, a labda mellé nyúlt. A hazaiak bosszúságát csak tetőzte, hogy a gólt megelőző szabadrúgást a játékvezető rendkívül könnyed síppal fújta be. Ettől függetlenül, társai részéről a gólszerző Contescu nagy ünneplésben részesült.
A vendégtalálat a hazai gárdának nem, de a mérkőzés képének kifejezetten jót tett. A székely legények első félidőben mutatott fölényes játéka, a folytatásban csak nyomokban köszönt vissza. A felek szerre próbálkoztak a támadásépítéssel, a kapusoknak is felváltva akadt dolguk. Bár az egyenlítés is benne volt, a 76. percben, a négy perccel korábban csereként beálló Csala Róbert jobb oldali szögletrúgásból remekül beívelt labdáját, Simon Erik négy méterről bólintotta a hálóba. A találatban, a gólvonalon ragadó a temesvári hálóőr is benne volt, de ez legyen a vendégcsapat problémája.
A találat gyakorlatig lezárta a mérkőzést. Kétgólos előnye birtokában az FK nem erőltette, a Ripensia pedig nem tudta erőltetni az ellenfél kapuját veszélyeztető játékot. A bajnoki címvédő a 2021/22-es idényben is folytatta győzelmi sorozatát. U19-es csapatunk legutóbb 2020. október 28-án kapott ki.

FK Csíkszereda U19 – Ripensia U19 3:1 (2:0)

2021. augusztus 21. 10:00 óra. Csíkszereda, Róm. Kath. Főgimnázium mögötti műgyepes pálya
Vezette: Ștef Claudiu (Marosvásárhely). Oldalvonali segédjátékvezetők: Gaspar Vlăduț (Marosvásárhely) és Cozma Alexandru (Marosvásárhely). Tartalék játékvezető: Papp Csaba (Marosludas).
Gólszerzők: 21. El-Sawy Omar (2. perc), 10. Szabó Andor (40. perc) és 6. Simon Erik (76. perc), illetve 9. Contescu Marco (49. perc)

FK Csíkszereda: 1. Karácsony Márk (csk.) – 7. Bărăbaș Marius, 3. Gergely Botond (a szünettől 6. Simon Erik), 11. Ketesdi Nimród, 22. Bujdosó Szilárd – 15. Bóni Csaba, 13. Bone Márk (a 72. perctől 2. Hadnagy Tamás) – 20. Kecskés Dávid (a 83. perctől 16. Harangozó Erik), 10. Szabó Andor, 21. El-Sawy Omar (a 72. perctől 23. Csala Róbert) – 8. Finna László (a szünettől 14. Biró Tamás).
Bevetésre nem került tartalékok: 12. Lukács Dániel, 18. Szakács Szilárd, 24. Precup Andrei, 17. Sebestyén Botond.
Vezetőedző: Demény Norbert.

Ripensia: 12. Lupu Márk (88. perctől 1. Brasoveanu Marian) - 2. Végh Patrick, 18. Olaru Andrei, 4. Ciurel Radu (88. perctől Andresoiu Vasile), 3. Popescu Mario, 8. Barabuc Alex, 20. Dinca Daniel (88. perctől 5. Koszo Alexandru), 10. Ciurel David, 22. Ungureanu Paul (a szünettől 19. Careba Sorin), 9. Contescu Marco, 11. Iseini Armin. Vezetőedző: Petcu Cristian.

Ráduly Róbert Kálmán

2021. augusztus 21.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza