Ballagás "másként"

Ballagás "másként"

A koronavírus járvány miatt idén több helyen is elmaradt a ballagás, de akadt olyan iskola is, amely az online térben tartotta meg az ünnepséget.

A Márton Áron Tehetséggondozó Központ a járványügyi szabályokat betartva, utólagosan a kollégium előtti téren tartotta meg a végzős diákok számára szervezett eseményt. A ballagás egy rítus, egy lezárás és a búcsúzás megélése nagyon fontos, épp ezért intézményünk igyekezett emlékezetessé tenni.

Fotó: Szép Zoltán

A jelenlevőket elsőként Ráduly Annamária tanulmányi igazgató köszöntötte, majd a hagyományokhoz híven a végzős diákok elültették az évfolyam fáját, ami idén egy hársfa volt.

Fotó: Szép Zoltán

Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes, plébános áldást mondott, majd a kollégium lelkésze László Rezső atya osztotta meg gondolatait. Ezt követően a kollégium diákjai Simon Zsuzsi, Kelemen Réka, Borsos Eszter, Máthé Angela és András Zsolt, illetve Szász Csilla nevelő búcsúztatta, versben és vicces kis történetekben a végzőseinket.

Fotó: Szép Zoltán

Labdarúgóinknak Dusinszki Zoltán szakmai igazgató nyújtott át emlékplakettet, majd városunk polgármestere Ráduly Róbert Kálmán is jó tanácsokkal látta el a diákjainkat.

Fotó: Szép Zoltán

Végezetül Szondy Zoltán az FK Csíkszereda elnöke megköszönte a tanév során tanúsított jó magaviseletet és gratulált a tanulmányi eredményekhez, majd sok sikert kívánt a folytatáshoz.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza