Az őszi idény utolsó hazai mérkőzésén egygólos vereséget szenvedett az FK Csíkszereda harmadik ligás labdarúgó csapata, amely a Bákói Aerostart fogadta. A csíkiak óriásit küzdve 0–2-ről álltak fel és esély volt a győzelemre, de végül az utolsó másodpercekben kikaptak. Az utolsó fordulóban Zágonban vendégeskednek.

Nem tudta itthon tartani a három pontot az FK Csíkszereda harmadik ligás labdarúgó csapata a 12. fordulóban. Az Ilyés Róbert és Albu László által dirigált csíki csapat az utolsó mérkőzését játszotta hazai pályán az őszi idényben a Bákói Aerostar ellen. A tabellán elfoglalt helyből ítélve a két csapat között nem nagy a különbség gondolhattuk a mérkőzés előtt. És ez a pályán is visszatükröződött.

A felek tapogatózva kezdték az összecsapást, amely nem hozott nagy iramot. Gyűrték egymást a csapatok, de eredménytelenül. Az első helyzetre bő húsz percet kellett várni, amikor Bajkó tüzelhetett tisztán a tizenhatosról, de lökete fölé szállt. A FK a játék ezen perceiben jóval aktívabb volt ellenfelénél, de gólhoz nem jutottak közelebb. Nem úgy a vendégek, akik második valamire való helyzetüket gólra is váltották. A 32. percben Tismănaru kapta tisztán a játékszert a tizenhatosnál, majd védhetetlenül a balalsóba bombázott. A váratlan gól láthatóan megzavarta a csíki csapatot, amely már nem tudta azt a ritmust diktálni, amit korábban láttunk tőlük. És hogy ez még rosszabb legyen a félidő hajrájában egy baloldali szabadrúgásra jól érkezett Artenie, aki Demsa kapujába csúsztatott. Jól jött a szünet.

A térfélcserét követően egy új, frissebb és jóval harcosabb FK jött ki a pályára, amely nem ismert megalkuvást. Az ellenfelet beszorították saját térfelükre és egyre másra alakították ki a helyzeteket. Előbb Ilyés nagy helyzetét jegyezhettük fel, majd a 61. percben Bajkó szépített. Gergely kapott egy kiugratást, amelyre még jól jött ki a vendégek hálóőre, de a labda a csapatkapitány elé került, aki 16 méterről nem hibázott az üres kapura. A gól újabb lendületet adott a hazaiaknak. A legnagyobb helyzeteket a jobbhátvéd Majzik hagyta ki. A legnagyobb egy 30 méteres löket volt, amely kapufán csattant. A gól a levegőben lógott és a menetrend szerint érkezett is. A 76. percben Bajkó egyenlített, miután a vendégek nem tudtak felszabadítani. A csíki csapat támadásban maradt érezték, hogy ez a Bákó most padlón van. Gliga remek helyzete ezt jelezte is, majd pár percre rá Bajkó lábában volt a három pont. Majzik iramodott meg egy középpályán szerzett labdával és cselezte tisztára magát, de lövés helyet az üresen álló Bajkót választotta, aki viszont az ajtó-ablak ziccert mellégurította. A kihagyott tömérdek helyzet pedig meg is bosszulta önmagát. A ráadás perceiben egy jobboldali szabadrúgás után Ichim bólintott Demsa kapujába, megszerezve a vendégeknek a három pontot.

A csíki csapat nagyot küzdött és rászolgált volna a három pontra, de a szerencse ezúttal az ellenfélhez pártolt. Az FK a bajnokság őszi idényét a Zágoni FC ellen zárják Ilyésék hétvégén.

III. liga, 1-es csoport, 12. forduló

FK Csíkszereda – Bákói Aerostar 2–3 (0–2)
Gólszerzők: Bajkó Barna (61. és 76. perc), illetve Tismănaru (32.), Artenie (44.) és Ichim (90.+3).
Csíkszereda, kb. 500 néző.
Sárga lap: Szőcs László.
Csíkszereda: Demsa Krisztián – Majzik Adrián, Lőrincz József, Székely Ervin, Gál Roland (Gergely Tibor, a 46. perctől), Ilyés Róbert, Csűrös Attila, Gliga Krisztián, Kis Szabolcs, Bajkó Barna, Fodor Tamás (Szőcs László, 77.). Edző: Albu László és Ilyés Róbert.
Bákó: Petrache – Pavel, Patriche, C. Măgirescu, Dobârceanu, Apostu, Ichim, Leonte (Sârbu, 25., majd Popa, 68.), Gheorghe (64., Scânteie, majd Antohi, 88.), Artenie, Tismănaru. Edző: Dobarceanu Vasile.

A forduló további eredményei: CSM Pascani – Sporting Liesti 6–0 (0–0), Bucovina Pojorata – Bucovina Radauti 3–2, Petortub Roman – Zágoni FC 1–1, Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Stiinta Miroslava 2–1. A Ceahalul Piatra Neamt II és a Ceatatea Tg. Neamt szabadnapos volt. A Papolcot kizárták a bajnokságból, így törölték eredményeit.

Fotó: Pál Zoltán