Behívták a válogatottba

Behívták a válogatottba

Egyre több játékosunk kap lehetőséget az utánpótlás válogatottakban.

Az elmúlt időszakban a magyar és a román válogatottban is mutatkoztak be akadémiánk labdarúgói. Legutóbb, Szondi Botond kapott lehetőséget az U16-os román válogatottban egy angliai nemzetközi tornán. A Daniel Mogoșanu által irányított U16-os válogatott Törökországtól 3-0-ra kapott ki, ezen a találkozón Szondi Botond a 70. percben lépett pályára, míg az Anglia elleni mérkőzésen, amelyen 2-1-re kapott ki a romániai válogatott, Szondi Botondot a 76. percben cserélték be.

IMG_9806

A magyar U15-ös válogatott pár napja Telkiben tartott három napos összetartására meghívták Csala Róbertet is, aki akadémiánk U16-os csapatát erősíti. Csala Róbert edzőmeccseken kapott lehetőséget és pozitív emlékekkel tért haza.

IMG_9803

A román U18-as válogatott tegnap gyűlt össze és augusztus 30-án indulnak Svédországba, ahol Svédország, Norvégia és Szlovákia hasonló korosztályú csapatai ellen mérkőznek meg egy nemzetközi torna keretén belül. Florin Bratu szövetségi kapitány meghívót küldött Becze Tamásnak és Antal Barnának, illetve Tamás Nándornak, aki az idén ősztől a Puskás Akadémia csapatát erősíti.

DSC_1105DSC_1139DSC_1085

Gratulálunk játékosainknak és sok sikert kívánunk a továbbiakban is!



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza