Behúztuk a rozsnyói edzőmeccset

Behúztuk a rozsnyói edzőmeccset

A Valentin Suciu által irányított felnőtt csapatunk a másodosztályú küzdelmekre készülve Barcarozsnyón játszotta le hatodik nyári felkészülési mérkőzését. A szombati edzőmeccsen 2:0-ra sikerült legyőznünk a harmadik ligából ismerős helyi alakulatot. Mindkét gólunk az első félidőben született, egy öngóllal szereztük meg a vezetést a 33. percben, Majzik Adrián beadását az egyik rozsnyói bekk felszabadítás helyett a saját kapujába továbbította. Gyorsan érkezett a második találat is: Majzik szerzett labdát a középpályán, és budapesti jobbhátvédünk gyönyörű, 40 méteres átíveléssel lepte meg az ellenfél kapusát. A második félidőre teljes sorcsere következett, Hodgyai László a második játékrészben kisebb sérülést szenvedett, helyette Becze Tamás állt vissza.
„Az a legfontosabb, hogy jó edzést végeztünk, az első és a második félidőben is. Egyre jobban mutat a támadásunk, nagyjából a védekezéssel is elégedett vagyok, de még vannak hiányosságok, amiket ki kell javítani. Sok helyzetet alakítottunk ki, ezekből most kettőt sikerült kihasználni” – nyilatkozta vezetőedzőnk a mérkőzést értékelve.
Valentin Suciu továbbá elmondta, az új szerzemények közül a spanyol Raúl Juliá jól feltalálta magát. Suciu egyúttal örömét fejezte ki, amiért Becze Tamás remekül beilleszkedett a felnőtt csapatba. [caption id="attachment_11678" align="aligncenter" width="595"]fotó: C.S. Olimpic Cetate Rasnov/Facebook fotó: C.S. Olimpic Cetate Rasnov/Facebook[/caption] Az FK Csíkszereda következő mérkőzését vasárnap 11 órától játssza Sepsiszentgyörgyön a Sepsi OSK tartalékaival, valamint próbajátékosaival. Jövő hétre még két meccs van beütemezve a bajnoki rajt előtt, a tervek szerint szerdán Székelyudvarhelyen az SzFC, szombaton pedig a Brassó megyei Tatrangon (Tărlungeni) a CS Afumați ellen lépünk pályára. Felkészülési mérkőzés: Barcarozsnyói Olimpic Cetate–FK Csíkszereda 0–2 (0–2) FK Csíkszereda, I. félidő: Gyenge – Majzik, Csonka, Berde, Fodor – Csürös, Eder – Juliá, Jebari, Magyari – Becze. FK Csíkszereda, II. félidő: Bordás – Aszalos, Mitra, Lalic, Simó – Veres, Takács – Bara, Kálmán, Erdei – Hodgyai (Becze).


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza