Belekóstoltunk a nemzetközi futballba

Belekóstoltunk a nemzetközi futballba

Belekóstoltunk a nemzetközi futballba és helyenként feltudtunk emelkedni az ellenfél szintjére, véli U19-es csapatunk vezetőedzője.

Az FK Csíkszereda - Angers SCO (0:2) UEFA YOUTH LEAGUE mérkőzést követő sajtótájékoztatón Demény Norbertet a francia csapat edzője is megdicsérte. Vezetőedzőnk az eredménnyel ugyan nem volt elégedett, de úgy érzi voltak percek amikor rendesen megcibáltuk az ellenfelet.

"Nagyszerű érzés volt megtapasztalni egy ilyen szintű mérkőzést, azt viszont nagyon sajnálom, hogy a közönséget nem tudtuk megajándékozni egy győzelemmel, vagy egy jobb eredménnyel. Számomra az eredmény nem jó, de örvendetes, hogy helyenként technikai és taktikai szinten is feltudtunk emelkedni az ellenfél szintjére. Látszott az is, hogy azok a játékosok, akik a felnőtt csapattól tértek vissza kevés lehetőséget kaptak és nem biztos, hogy elég volt az idő az összekovácsolódásra, mert ez a tavalyi bajnokcsapatnak csak egy része. A második félidőben látszott meg igazán, hogy egyre jobban belelendültünk és jó volt látni, hogy az ellenfél is kell taktikázzon, ők is próbáltak cserélni, újat hozni a játékba. Erre mi is tudtunk válaszolni, még úgyis, hogy emberhátrányban játszottunk. Volt egy pillanat a mérkőzésen, amikor Bărăbaș Marius egyenlíthetett volna, nem sokkal ment mellé, ezek azok a pillanatok, amik eldöntik egy-egy meccs kimenetelét. Mindenképpen gratulálok a srácoknak és köszönjük a nézőknek, akik eljöttek a mérkőzésre és egész végig nyomtak minket hátulról, reméljük tudunk még ilyen meccset biztosítani nekik a jövőben."

- Demény Norbert

A visszavágóval kapcsolatosan Demény Norbert, így nyilatkozott:

"Nem lesz könnyű a visszavágó sem, mert az ellenfél is összpontosítani tudta most az erejét, hogy kit tud mozgósítani a felnőtt csapatból. Az viszont tény, hogy ugyanarra a posztra több játékosuk is hasonló játékerőt képvisel. Tibi Lung kapusedzővel láttuk őket Franciaországban is, amikor a meccset megelőzően kint voltunk Angersben. Ahhoz képest kevés szereplő változott, de a minőség ugyanaz volt. Még egyszer mondom nem lesz könnyű, de bízom a srácokban, bízom magunkban, ez nem is kérdés és biztos vagyok benne, hogy mindenki a maga részéről megteszi azt, hogy közelebb kerüljünk egy jó eredményhez."

Az Angers SCO - FK Csíkszereda visszavágóra október 20-án, 19 órakor kerül sor Franciaországban.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza