Bemutattuk az új szerzeményeket!

Bemutattuk az új szerzeményeket!

Szezonnyitó sajtótájékoztatót tartottunk ma délelőtt, az eseményen bemutattuk a másodosztályba feljutott felnőtt csapatunk új igazolásait, de többek között szó esett a jegy- és bérletárakról is.

A labdarúgó-szövetség székházában a héten kialakították a másodosztályú bajnokság új idényének menetrendjét. Mint a sorsoláson kiderült, az FK Csíkszerda az augusztus 3-i hétvégén a Gloria Buzău vendégeként mutatkozik be a Liga 2-ben. Egy héttel később játsszuk első hazai mérkőzésünket a Metaloglobus Bukarest ellen. Előtte azonban két felkészülési mérkőzésre is sor kerül, holnap Barcarozsnyón a helyi harmadosztályú csapattal, vasárnap pedig Sepsiszentgyörgyön a Sepsi OSK tartalékcsapatával. Mindkét összecsapás 11 órakor kezdődik.

“Készen állunk a kezdésre – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Szondy Zoltán klubelnök. – Az átigazolási hullámban nem akartuk feladni az elveinket, a jövőben is 80 százalékban saját nevelésű játékosokból fog összeállni a felnőtt csapatunk kerete. Olyanokból, akik saját rendszerünk, alközpontjaink neveltjei, de magyar barátainktól is kapunk segítséget. Légiósokat csak a problémás posztokra hoztunk, illetve tartottunk meg. Sűrű idény elé nézünk, 40-43 tétmérkőzéssel” – tette hozzá klubunk vezetője.

A mai napig kilenc új labdarúgóval kötöttünk szerződést, minden vonalon erősítettünk. Leigazoltuk a montenegrói válogatott harmadik számú kapusát, Damir Ljuljanovic az OFK Titogradtól érkezett, eddig csak hazája bajnokságában védett, a Mladoszt Podgoricával a 17/18-as idényben kupagyőzelmet ünnepelhetett.

Visszatért klubunkhoz Csonka Bonifác, a Puskás Akadémia 22 éves középhátvédje, aki legutóbb az NB II-ben érdekelt Csákvárt erősítette. A szekszárdi születésű Fodor Ákos (balhátvéd) szintén a magyar másodosztályban játszott, a Dorogi FC-től igazolt hozzánk, míg a védelem jobb oldalán és közepén is bevethető, nagyszebeni Raul Palmeș a Budapest Honvéd akadémiájától érkezett, kölcsönben.

Három középpályással erősítettünk, a pécsi Takács Martin legutóbb a MOL Vidi tartalékcsapatával szerepelt az NB III-ban, ahol a szovátai Kálmán Szilárd is rúgta a bőrt a Pécsi MFC színeiben. A szatmári Erdei Carlo korábban a Premier League ifibajnokságában próbálta ki magát a Wolverhampton Wanderers U23-as együttesénél, ugyanakkor a román másodosztályban is van tapasztalata a Szatmánémeti Olimpiával és a Kolozsvári U-val.

Két új csatár is tagja a játékoskeretnek, a valenciai születésű Raúl Juliá Olivares a CF San Rafaelnél futballozott legutóbb, míg az angol Romaric Logon ismerős lehet a csíki sportbarátoknak, ugyanis ő korábban a Székelyudvarhelyi FC gólfelelőse volt. Sajnos Logon megsérült a felkészülés során, a héten műtötték meg Marosvásárhelyen, néhány hónap múlva térhet vissza.

Szondy Zoltán elmondta, hat akadémista szintén a felnőtt csapattal készül, közülük akár már az első fordulóban is bemutatkozhat egy-két játékos.

„Tolni fogjuk a fiatalokat, hogy minél hamarabb bemutatkozzanak a felnőttek között. Ez egy dobbantó számukra a nagy focihoz” – mondta a sajtótájékoztatón Valentin Suciu vezetőedző.

Ami a másodosztályú küzdelmeket illeti: „Az edző kollégákkal azon a véleményen vagyunk, hogy az elmúlt 15-20 évben nem volt ennyire erős a másodosztályú bajnokság mezőnye. A hírek szerint 12 csapat szeretne feljutni, közülük hétnek lehet reális esélye. Újonc csapatként nehéz lesz felnőni a színvonalhoz, sokkal gyorsabb ritmusra számítok, mint a harmadik ligában, és az ellenfelek is keményebbek lesznek. Reméljük mi is kemény dió leszünk a többi csapat számára. Az átigazolásoknál azt az elvet követtük, hogy akik érkeznek, minőségben jobbak, vagy legalább ugyanazon a szinten legyenek, mint a többi kerettag. Bátor játékot, jó meccseket és természetesen a maximumot várom a fiúktól” – mondta a vezetőedző.

Szondy Zoltán kifejtette, az erőviszonyokat egyelőre nehéz felmérni, nagy ismeretlenbe vágunk bele, a csapat célja viszont nem lehet más, mint kiharcolni a bennmaradást.

Jegyek, bérletek

A következő idénytől a jegyárak a következőképpen alakulnak: 12 lej a fedett, új lelátóra, 5 lej a régi lelátóra, amelyet az utóbbi időben kibővítettünk 200 hellyel. Az új idénytől online jegyvásárlásra is lesz lehetőség, a bilete.ro portálon, míg a megmaradt jegyeket egy órával a meccs kezdete előtt a helyszínen is meg lehet venni. Nincs semmilyen gyerek, diák, vagy nyugdíjas kedvezmény. A szezonbérlet ára 170 lej, hűséges szurkolóink a korábbi egyezség értelmében a tavalyi áron újíthatják meg bérletüket. A bérleteket hétfőtől kezdődően lehet megvásárolni az FK Csíkszereda titkárságán hétköznaponként 15 és 17 óra között.

2Rule -ba öltözünk!

Az FK Csíkszereda az új idényben a már jól ismert magyar sportmárka, a 2Rule mezében lép pályára. A 2Rule egy magyar sportmárka, 2018-ban alapították és több magyarországi NB1-es csapat is 2Rule mezben játszik. A 2Rule logója ragadozó madarat formáz, ugyanis a márkanév kiejtése “Turul”, a magyar mitológia madara és az eredetmondák kulcsfontosságú alakja.

Kapusok: Bordás Dániel, Damir Ljuljanovic, Gyenge Szilárd.

Védők: Majzik Adrián, Raul Palmeș, Aszalos Richárd, Mitra Szilárd, Berde István, Slobodan Lalic, Csonka Bonifác, Fodor Ákos, Simó Csongor.

Középpályások: Veres Szilárd, Csürös Attila, Eder Gonzalez, Takács Martin, Soufiane Jebari, Erdei Carlo, Kálmán Szilárd, Magyari Szilárd, Barta Norbert, Corbu Marius, Bara Levente.

Támadók: Bajkó Barna, Hodgyai László, Logon Romaric, Becze Tamás, Raul Juliá Olivares.

A szakmai stáb: Valentin Suciu (vezetőedző), Lucian Nicolau, Keszler Áron (másodedzők), Fekete Károly és Tiberiu Lung (kapusedzők), Claudiu Cazan (csapatvezető), Bálint Botond és Kósa Zsombor (masszőrök), Gaál Angyal (fizioterapeuta).

Sportigazgató: Cseke Szilárd

Elnök: Szondy Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza