Brassóban játszanak az ifik



Folytatódik az országos ifjúsági labdarúgó-bajnokság a 18. forduló mérkőzéseivel. Az FK Csíkszereda U18-as, illetve U16-os csapatai szerdán Brassóba látogatnak, ahol a Corona vendégei lesznek. A két csíki csapat remek hétvégét tudhatott maga mögött, hiszen a Brassói Brasoviát pont nélkül hagyták. Hasonló teljesítményre lesz szükség ma is a szívós Corona ellen. Az U18-as csapat jelenleg a 7. helyet foglalja el 18 ponttal és egy pontra van az előtte levő Brasoviától, amelynek egy mérkőzéssel többje van. A győzelem szükséges, ahhoz, hogy Burus Csaba együttese bekerüljön az első hat közé az idény végére. A Corona a 9. helyen áll 10 ponttal. Az U16-os gárda nagyobb babérokra tőr, hiszen itt a cél nem más, mint az első két hely megszerzésének elérése, amelyhez jelenleg közel áll Kurkó Attila csapata. Az FK itt a 4. helyet foglalja el 30 ponttal és két pontra van első helyezett Dinamo Onestitől, amely egy mérkőzéssel többet játszott. Itt azonban szoros az élmezőny, hiszen az első hat helyezett között mindössze 4 pont a különbség. A Corona legyőzése sokat számítana a végén. A „nagyok” 12 órától, míg a „kicsik” 14 órától lépnek pályára.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza