Brassóban kezdenek az ifik



Hivatalossá vált az országos ifjúsági labdarúgó-bajnokságok pontvadászatának menetrendje és csoportbeosztása. A Román Labdarúgó Szövetség közleménye szerint az FK Csíkszereda U18-as és U16-os csapatai a Moldvai csoportból az Erdélyi csoportba kerültek át. A múlt idényben három olyan csapat – Petrolul, Astra és Brassói FC – volt, amelynek felnőtt csapata az első ligában játszott. Ez az arány az idén sem változik. A Brassói FC maradt az ellenfelek között, míg a Petrolul és az Astra helyére érkezett a Marosvásárhelyi ASA és a Medgyesi Gaz Metan. De ott lesz a csoportban a remek utánpótlás bázissal rendelkező Nagyszeben és Gyulafehérvár is. A Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója Dusinszki Zoltán elmondása szerint nehéz rajt lesz. „Az Erdélyi csoportok mindig is erősebbek voltak. Reménykedtünk abban, hogy az első fordulókban nem kapunk az erős ellenfelek közül, de nem így lett. Még kellett volna egy kis idő, hogy a csapatok összerázódjanak”. Hasonló véleményen volt a két csapat irányítását vezető Kurkó Attila is. „Az U16-os csapat egy teljesen újjáépített gárda lesz. Sok munka van még velük. Nincs összeszokva a társaság és még idő kell ahhoz, hogy csapattá lehessen kovácsolni őket. Az U18-as csapatból elment hat játékos. Helyükre nem jött senki. Egy évvel fiatalabb lesz a többihez képest. De úgy érzem megfelelő ambícióval és hozzáállással szép eredményeket tudunk majd elérni. A tavaly jó eredményeket nehéz lesz hozni az idén. De nem adjuk fel. Tudjuk, hogy több a jobb képességű csapat, mint volt tavaly, de a célok nem változtak és szeretnénk az élmezőnyben végezni a bajnokságot.” A bajnokságok mezőnye Erdélyi – 7-es – csoport: Szecselvárosi Precizia, Brassói Brasovia, Brassói FC, Brassói Forex, Tatrangi Egyesülés, Sepsiszentgyörgyi OSK, FK Csíkszereda, Szászrégeni Lucian Blaga, Marosvásárhelyi LPS, Marosvásárhelyi ASA, Nyárádtői Jövő, Medgyesi Gaz Metan, Nagyszebeni Jövő, Nagyszebeni Interstar, Gyulafehérvári Egyesülés, Szászsebesi LPS. Az 1. forduló műsora, szombat: Nagszebeni Jövő – Brassói Brasovia, Marosvásárhelyi LPS – Medgyesi Gaz Metan, Nyárádtői Jövő – Sepsiszentgyörgyi OSK, Nagyszebeni Interstar – Tatrangi Egyesülés, Gyulafehérvári Egyesülés – Szászrégeni Lucian Blaga, Brassói Forex – FK Csíkszereda, Szecselvárosi Precizia – Marosvásárhelyi ASA, Szászsebesi LPS – Brassói FC. Az U18-as mérkőzéseket 12, míg az U16-os találkozókat 14 órától rendezik.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza