Demény N.: "Maradunk a tapasztalattal"

Demény N.: "Maradunk a tapasztalattal"

Nem sikerült a bravúr Franciaországban U19-es csapatunknak, véget ért az UEFA Youth League kaland.

A mieink mindkét mérkőzésen keményen küzdöttek az Angers SCO fiataljai ellen, de a franciák felülmúlták fiataljaink képességeit. Ennek ellenére az ellenfél nagyon tisztelt minket, elég csak arra gondolni, hogy Csíkban állva meghallgatták a székely himnuszt és megtapsoltak bennünket, most pedig legutóbb Angersben a lefújást követően sorfalat álltak a csapatnak és megtapsolták a játékosainkat.

Demény Norbert vezetőedző a meccs utáni sajtótájékoztatón elmondta:

"Reális, ami a pályán történt, van ekkora különbség a két csapat között, keményen meg kellett dolgozni azért is, hogy ne legyen nagyobb ez a különbség. Természetesen többet várunk el mindig, de a legények és a stáb maximálisan teljesítettek ebben a felvonásban is, úgyhogy valamilyen szinten mégiscsak emelt fővel tudunk távozni. Maradunk a tapasztalattal, ami viszont nem kevés, és a következőkben reméljük, esélyünk nyílik ennek a kamatoztatására is”

Fotó: Anghel Tibor

Ahogy, azt Dusinszki Zoltán szakmai igazgató is megfogalmazta még a meccs előtt, ez a székely foci ünnepe volt, hiszen ne feledjük azt sem, ilyen szinten székelyföldi, erdélyi utánpótlás csapat még nem játszott. Reméljük lesz még rá alkalom.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza