Döntetlent értek el



Döntetlent ért el az FK Csíkszereda U16-as csapata a Medgyesi Gaz Metan alakulatával az országos ifjúsági bajnokság 24. fordulójában szombaton. Esős időben, rendkívül felázott pályán kezdődött a mérkőzés: ez a két tényező mintha befolyásolta volna a fiukat, mert alacsony színvonalúra sikeredett az első játékrész. Az első említésre méltó jelenet a 7. percben történt, amikor a medgyesiek szöglethez jutottak, Somogyi Pál pedig hatalmasat védett. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy az FK első helyzetére a 24. percig kellett várni, igaz ebből gól született: a kaputól mintegy húsz méterre a hazaiak szabadrúgáshoz jutottak, Kénesi Béla állt a labda mögé. Az erőből megrúgott labda a sorfalban még megpattant, ezért a kapus számára már menthetetlen volt (1-0). Még ebben a félidőben megszületett a mérkőzés második, utolsó találata: a 35. percben a Gaz Metan csatárai viszonylag könnyedén jutottak túl az FK utolsó emberein, majd a kapus mellett elgurították a labdát (1-1). Az FK játékosai sokkal magabiztosabban kezdték a második félidőt. Csifó István előtt rögtön egy helyzet adódik: kitűnő labdát kap, de rosszul gurítja el a kapus mellett, így marad a döntetlen. Több helyzetet is kialakítottak a csíkszeredaiak, a mérkőzés krónikájához viszont az is hozzátartozik, hogy a medgyesiek az 54. percben akár meg is szerezhették volna a vezetést, de a hazai hátvéd jókor csúszott be az elrúgott labdába. Érdemes megemlíteni még Kakasi Gellért és Kénesi Béla próbálkozásait is, igaz, egyikből sem lett végül gól. Eredmény: FK Csíkszereda U16 – Medgyesi Gaz Metan U16: 1-1. Az FK gélszerzője: Kénesi Béla (24.)    


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza