eFKások | Eperjesi Gábor számít a szurkolók támogatására

eFKások | Eperjesi Gábor számít a szurkolók támogatására

Lelkesen és motiváltan vágott bele a közös munkába a Magyarországról érkezett Eperjesi Gábor. A miskolci születésű védővel a téli felkészülés második hetében beszélgettünk.

Fél évre kötelezte el magát klubunkhoz (egy éves hosszabbítási opcióval) Eperjesi Gábor, a DVTK és a Mezőkövesd korábbi, magyar U21-es válogatottat is megjárt védője. A játékos ugyan az utóbbi fél évben nem állt egy csapat alkalmazásában sem, de mint érdeklődésünkre elmondta, ezen időszak alatt is végig edzett és formában tartotta magát a Diósgyőr csapatánál. Gábor végigjárta a korosztályokat a DVTK-nál, és egy két és fél éves mezőkövesdi kitérőt kivéve végig a piros-fehérek szolgálatában állt. Hogy miért éppen most jött el az ideje a váltásnak és annak, hogy messze a szülővárosától nézzen szembe új kihívásokkal a futballban?

„Úgy gondoltam, hogy kipróbálnám magam én is »külföldön«. Úgy érzem, most még igazán jó korban vagyok és jó lehetőséget látok itt a csapatban. Azért jöttem ide, hogy tapasztalatommal és teljesítményemmel segítsem a csapatot és alapemberré tudjak válni a jövőben” – fogalmazta meg a védő. De miért pont bennünket választott?

Hamar megismerte a várost

„A menedzserem beszélt több csapattal Magyarországon és külföldön is és végül a László Csabával való egyeztetés után volt egy másfél hetes próbaidőszakom itt. Ezután kaptam egy ajánlatot az FK-tól” – foglalta össze. Eperjesi Gábor Magyarország egyik legnagyobb városából tette át székhelyét Csíkszeredába. Az első itteni tapasztalataira is kíváncsiak voltunk.

„Csíkszereda kisebb város, mint Miskolc, de hamar megismerkedtem vele. A srácok rendesek voltak és megmutattak gyorsan nagyjából minden fontos dolgot, ezzel nem lesz problémám” – árulta el Gábor. Mint megosztotta velünk, a védelemben érzi magát a legjobban.

„Játszottam közép-, jobb- és balhátvédet is, nem okoz egyik sem problémát. Nekem mindegy igazából, hogy hol játszok, csak minél több lehetőséget kapjak” – mondta el. Rákérdeztünk a játékos személyes céljaira, ambícióira is.

Számít a szurkolókra

„A személyes célom, hogy alapemberré váljak. Természetesen az is, hogy feljussunk a csapattal az első osztályba. A tapasztalatommal és az eddig összeszedett tudásommal szeretném segíteni a csapatot és remélem, közösen elérjük a céljainkat!” – fogalmazott a játékos. Gábor azt is elárulta, hogy nagyon szereti a szurkolókat, a jó hangulatú mérkőzéseket.

„Remélem, lelkesen buzdítják majd a csapatot és együtt ünnepelhetünk a szezon végén! Arra kérem a szurkolókat, hogy drukkoljanak nekünk a nehéz helyzetekben is. Bármilyen nehézség jön, azt gondolom, együtt megoldjuk, és közösen el fogjuk érni a céljainkat!” –

mondta el Eperjesi Gábor.

Eperjesi Gábor Miskolcon született, az akkoriban a DVTK utánpótlását működtető MISI-ben kezdett focizni, és egészen 2019 tavaszáig diósgyőri színekben játszott. A DVTK első csapatában 17 évesen és 107 naposan mutatkozott be egy váci NB II-es bajnokin, és nem sokkal később bajnoki címet és feljutást ünnepelhetett. 2013 őszétől állandósította helyét az első csapatban, így magasba emelhette a Ligakupát (a döntőben eltiltás miatt nem játszott, de az egyenes kieséses szakaszban rendre ő szerepelt a jobbhátvéd posztján) és a Magyar Kupa-döntőig vezető menetelésből is kivette a részét. Magyarországi pályafutása során 73 NB I-es mérkőzést játszott a DVTK labdarúgójaként (közte néhányat csapatkapitányként), amihez 32 meccset gyűjtött Mezőkövesden. 2021 nyarán tért vissza Diósgyőrbe, az azóta eltelt időszakban a Merkantil Bank Ligában (magyar másodosztály, szerk. megj.) 29 alkalommal lépett pályára és 1 gólt szerzett. 

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza