Együtt edzett az U17 és U19

Együtt edzett az U17 és U19

Csikorgó hidegben mérkőzött meg egymással a Székelyföld Labdarúgó Akadémia U17-es és U19-es csapata múlt héten.

[caption id="attachment_7003" align="alignleft" width="595"]Fotó: Szép Zoltán Fotó: Szép Zoltán[/caption]

 A 2 x 40 perces játék során a felek különböző helyzeteket gyakoroltak, valamint a héten érkezett Széchenyi Márton is bemutatkozott az U19 kispadján.

[caption id="attachment_7004" align="alignleft" width="595"]Fotó: Szép Zoltán Fotó: Szép Zoltán[/caption]

 A szakember korábban Cegléden U15-ös csapatnál, Albertirsán pedig a felnőtt együttesnél tevékenykedett.

[caption id="attachment_7005" align="alignleft" width="595"]Fotó: Szép Zoltán Fotó: Szép Zoltán[/caption]

Dusinszki Zoltán az U17 edzője szerint az összecsapás kettős célt szolgált, egyrészt jó alkalom volt arra, hogy Széchenyi Márton jobban megismerhette csapatát :) Másrészt formaellenőrzésnek is jó volt. Elmondása szerint idényközben is szoktak hasonló találkozót szervezni, így ez nem számított újdonságnak. A játék menetét tekintve az U17 még az első félidőben megszerezte a vezetést, majd a második játékrészben ezt növelni is tudta, de a végére összeszedték magukat a "nagyobbak" és kiegyenlítettek, beállítva a 2-2-es végeredményt. Széchenyi Márton a találkozó után elmondta: "Azt kértem a srácoktól, hogy legyenek egységesek a pályán, küzdjenek egymásért és véletlenül se vegyék félvállról a találkozót, hiszen ez az első edzőmeccsünk és semmiképp sem szeretnék vereséggel bemutatkozni. Jól küzdöttünk és nem kaptunk ki, négy edzésen vagyunk túl, elégedett vagyok a látottakkal."

U19: Ráduly, Puika, Jakab, Banu, Urbán, Silion, Balázsi, Kénesi, Dobos, Csifó, Nagy. Játszottak még: Bara, Szabó.

U17: Bencze Norbert, Balázs Ferenc, Becze Tamás, Márton Kristóf, Berkeczi Csongor, Máthis Mátyás, Borbély Roland, Bara Levente, Barta Norbert, Tamás Nándor, Antal Barna. Játszottak még: Incze Zsolt, Tankó Hunor, Marucza Csanád, Méhes Endre.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza