Együtt fociztunk, az eső sem volt akadály

Együtt fociztunk, az eső sem volt akadály

A Nagy Imre Általános Iskola diákjainak részvételével folytatódott az "Együtt focizunk" akció, melyre tegnap délben került sor az Erőss Zsolt Aréna melletti műfüves pályán.

Múlt héten a Tudor negyedi József Attila Általános Iskola sportpályáján szerveztünk grundfocit akadémistáinkkal és felnőtt csapatunk játékosaival, melyen több mint 200 tanulót mozgattunk meg, most viszont ennél jóval többen 380-an fociztak velünk, pedig féltávnál még az eső is eleredt. A kampány célja a labdarúgás és az FK Csíkszereda népszerűsítése az iskolások körében, valamint a fiatalok toborzása a klub edzéseire. 

Felnőtt csapatunkból ezúttal Bara Levente, Csiszer Balázs, Csürös Attila és Szondi Botond volt jelen, U19-es akadémistáinkat Gergely Botond, Bujdosó Szilárd, Vereguț Dániel, Bărăbaș Marius, Balázs Norbert és Karácsony Márk képviselte. A női csapatunk Albu László vezetésével érkezett az eseményre és Antal Anita, Balázs Eszter, Bartalis Barbara, Szentes Szabina, Nyéki Anna, Szőke Eszter, valamint Nagy Noémi állt be focizni a lányokkal és fiúkkal egyaránt. A játékvezetői feladatokat Bokor Zoltán és Hodgyai László látta el, de segített Kovács Tamás és Páll Szabolcs is. Incze Tibor edző ezúttal is Scoutként volt jelen, nála iratkoztak azok a fiatalok, akik edzésre is jelentkeztek, a lányokat pedig Portik Helga edző figyelte és toborozta.

A jó hangulatú meccsek sorát az ötödik osztályosok kezdték, majd a hatodikos, hetedikes, nyolcadikos tanulók vették birtokba a pályát, közben pedig minden korosztályból a lányok is csatlakoztak az eseményhez. Az "Együtt focizunk" kampány egy gálameccsel zárult, melyen a Nagy Imre általános iskola tanár-diák csapata és az FK Csíkszereda férfi-női gárdája csapott össze, a találkozó 2-2-es döntetlennel zárult.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza