Elitliga, Ifjúsági Liga | Pályán a fiatalok

Elitliga, Ifjúsági Liga | Pályán a fiatalok

Bár Elitligás U15-ös lányaink ezen a hétvégén pihennek, a fiúknál nagyüzem lesz. Felvezető összeállításunkban fiatal reménységeink találkozóit tekintjük át.

Elitliga U16

Bár az előző fordulóban a Bákó elleni rangadó elvesztésével lépéshátrányba kerültek U16-osaink, ám a jelenlegi második pozíció még mindig jól mutat. Megtartásához hazai pályán mindenképpen pontot kell szereznünk a Jászvásár ellen, amely hozzánk hasonlóan egy-egy győzelemmel és vereséggel kezdte a Play Off-ot. Szakál Csaba, vezetőedző az előző játéknapra is visszatekintett.

„Az előző mérkőzésen a játék összképe, és a részletek alapján is elmondható, hogy gyenge teljesítményt nyújtott a csapat, ami értelemszerűen vereséggel párosult a Bákó elleni rangadón. Tudjuk ugyanakkor, hogy továbbra is van jócskán csiszolnivaló a játékunkon. A játék négy fázisában, védekezésben, támadásban, és az átmenetekben egyaránt előre kell lépnünk.

Ismét nehéz összecsapás vár ránk. A Poli az alapszakaszban, hazai pályán mindent elkövetett annak érdekében, hogy megnehezítse a helyzetünket, és pontokat vegyen el tőlünk. Sikerrel is jártak, mivel döntetlen eredmény született.

A motiváció ismét adott minden szinten. A csapattól azt várjuk, amit az előző két mérkőzést leszámítva megtapasztaltunk, hogy egyénileg és csapatszinten is fejlődjünk tovább. Ki kell küszöbölnünk azokat a hibákat, amiket folyamatosan kijavítunk, és átbeszélünk. Már az első perctől kezdve, kezünkbe kell venni az irányítást, és bátor, domináns játékot kell bemutatnunk. Szeretnénk minél előbb betalálni, ezzel kicsalni a vendégeket a zárt védekezésükből. Emellett pozitív lenne kapott gól nélkül lehozni ezt a találkozót.

A srácok becsülettel dolgoztak a héten, ennek meg kell legyen az eredménye. Természetesen győzni szeretnénk hazai pályán, ahhoz viszont gólokat kell szereznünk, azon leszünk, hogy sikeresen abszolváljuk a Poli Iași elleni bajnokit. Sérülés, eltiltott nincs, betegünk viszont továbbra is akad. Igaz többen felépültek a hét második felére, de sajnos lesznek, akik nem állnak majd a rendelkezésünkre” – osztotta meg Szakál Csaba.

Elitliga U15

Valódi rangadót játszik U15-ös Elitligás csapatunk, amely Bákóban vendégszerepel a bajnokság 8. fordulójában. Fazakas Tibor és Hodgyai László csapata az előző játéknapon hullatott először pontokat, így nem csoda, hogy vezeti a bajnokságot. A moldvaiak szorosan a nyomukban járnak, szinte hajszálra megegyező mutatókkal állnak a második helyen. Hazai pályán az első fordulóban sikerült őket legyőznünk egy kiegyenlített mérkőzésen. Bizonyára nem lesz könnyű dolguk a fiúknak az azóta minden meccsét megnyerő bákóiak ellen.

Ifjúsági Liga

Temesváron folytatja szereplését az alsóházi rájátszásban Ifjúsági Ligás csapatunk. Az eddigi kát rájátszás-meccs jól sikerült, a megszerzett négy pontot mellé most a két vereséggel rajtoló Politehnica ellen szerezhetünk újabbakat. A bánságiak felé egyébként van törleszteni valónk, az első fordulóban hazai pályán tréfálták meg csapatunkat. A találkozót megelőzően Ubrankovics Zoltán, vezetőedző osztotta meg gondolatait.

„A héten fókuszunkban továbbra is a Liga 3-as csapat minél sikeresebb felkészülése volt a következő bajnoki mérkőzésére. A hétvégi mérkőzés taktikai szempontból a következő heti Arges elleni mérkőzés jegyében fog eltelni. Szeretnénk néhány apró dolgot korrigálni a játékunkon, hogy nem csak most hétvégén, hanem a következő, idei utolsó bajnoki mérkőzést is sikeresen megvívjuk és érvényre tudjuk juttatni esetleges labdabirtoklási fölényünket. Ne csak a helyzetek kidolgozásáig, hanem pontos befejezéséig is eljussunk” – emelte ki a szakember.

Elitliga U17

Temesváron vendégszerepel U17-es Elitligás csapatunk is. A felsőházi rájátszást egy szoros vereséggel és egy magabiztos győzelemmel kezdő gárdára nem vár könnyű kihívás a két sikerrel rajtoló Poli ellen. A bajnokság nyitó fordulójában hazai pályán 4–1 arányban sikerült fölülkerekedni a lila-fehéreken. Ezzel az eredménnyel bizonyára most is elégedettek lehetnénk. Benkó Tihamér vezetőedző így tekint a találkozó elé:  

„Nehéz mérkőzés vár ránk a tabellán második helyén álló csapat ellen idegenben. A bajnokság szoros, folyamatosan kiélezett meccseket játszunk, viszont ennek köszönhetően tudunk hétről-hétre fejlődni, új tapasztalatokat szerezni. Jó formában vagyunk, ahogy az ellenfél is. Kemény, kiegyenlített, jó mérkőzést várunk, de a célunk természetesen a győzelem” – fogalmazott a szakvezető

A program:
Szombat
10.00
Elitliga U16, 1. csoport, Play Off 3. Forduló
FK Csíkszereda U16 – Jászvásári Politehnica
Vasárnap
10.00
Elitliga U15, 2. csoport, alapszakasz 6. forduló
Bákói FC – FK Csíkszereda U15
12.00
Ifjúsági Liga, nyugati csoport, Play Out 3. forduló
Temesvári Politehnica – FK Csíkszereda U18
14.00
Elitliga U17, nyugati csoport, Play Off 3. forduló
Temesvári Politehnica – FK Csíkszereda U17



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza