Elitliga U16 | Idegenben is jól megy

Elitliga U16 | Idegenben is jól megy

Öt gólt szerzett és behúzta a bajnokság ötödik mérkőzését is U16-os Elitligás csapatunk. Tehetségeink fél óra alatt elrendezték a lényeges kérdéseket a Suceavai Sportiskola elleni idegenbeli meccsen.

Jól kezdődött a suceavai kiszállás a bajnokságban eddig remeklő fiataljaink számára. Gáll Péter már a 8. percben nagy helyzetbe került, majd öt egységgel később Bödő Efraim is közel állt a vezetés megszerzéshez. Negyed óra elteltével érett góllá a fölényünk, Tóth-Pál Előd mélységi passzából Bödő talált be (0–1).

Folytatódott a mieink fölénye, a 19. percben Ambrus Szabolcs bombagóllal duplázta meg az előnyt. Három perccel később pedig már hárommal vezettünk! Bödő ezúttal az előkészítésben jeleskedett, átadását Gáll Péter váltotta gólra (0–3). Az első fél órát, és gyakorlatilag a meccset is, Papp Szilárd gólja zárta le. Érdekes, hogy ezúttal is korábban találatot szerző játékosunk, jelesül Gáll adta a gólpasszt (0–4).

Jól indult a második 45 perc is, Luca Păcuraru fantasztikus egyéni alakítás után hozta helyzetbe Papp Szilárdot, aki a kapufát találta telibe. Az 51. percben jött a hazai szépítés, Găină Augustin egy oldalról érkezett beadást váltott gólra (1–4).

A hátralévő időben javarészt mezőnyjáték zajlott a pályán, a kapuk kevésbé forogtak veszélyben. Érkeztek a friss emberek, akik közül a hosszabbítás pillanataiban Balint Eric gólt is szerzett kialakítva az 1–5-ös végeredményt. Folytatódott tehát U16-os csapatunk diadalmenete és ezúttal öt gólt szerezve öt fordulót követően öt győzelemnél tartanak Szakál Csaba tanítványai. Ez a teljesítmény eddig mindenképpen elismerésre méltó és természetesen, a bajnoki táblázat továbbra is az FK fiataljaival kezdődik.

Liceul Program Sportiv Suceava – FK Csíkszereda 1–5 (0–4)
Suceava
Vezette: Ciobanu Stefan, asszisztensek: Craiu Mirel,  Ghiorgiu Sebastian Andrei (mind: Jászvásár)
Gólszerzők: Găină Augustin (52.), ill. Bödő Efraim (14.), Ambrus Szabolcs (19.), Gáll Péter (22.), Papp Szilárd (31.), Balint Eric (80+1.)
LPS Suceava: David Claudiu Ionuț - Slava Slavic Mihai (Crăciun Matei, 74.), Toderean Cosmin (Gavrilovici Luca, a szünetben), Găină Fabian (Daneliuc Daniel, 67.), Panciuc Iustin, Burlacu Sebastian, Găină Augustin (Recolciuc Ștefan, 74.), Petraru Ștefan, Băbășcu Victor, Critan Gabriel, Ștefanoaia Rareș (Anton Ioan Alexandru, a szünetben) Vezetőedző: Itco Andrei
FK Csíkszereda: Deáky Zsombor – Nagy Lóránd, Sas David, Vorga Hunor (Vass Lóránt, 64.), Papp György (Ferencz Előd, 57.), Tóth-Pál Előd (Balint Eric, 71.), Bödő Zoltán-Efraim, Ambrus Szabolcs, Papp Szilárd, Keszler Roland (Luca Păcuraru, a szünetben), Gáll Péter (Brügger Dániel, 71.) Vezetőedző: Szakál Csaba A szakmai stáb tagjai: Burus Bernát másodedző, Nagy Barna kapusedző, András Attila erőnléti edző, Ilyés Paula fizioterapeuta

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza