Első vereség



Elszenvedte első vereségét az FK Csíkszereda U18-as csapata az országos ifjúsági bajnokság idei idényének tavaszi fordulóiban. A Burus Csaba vezényelte ifi csapat szerdán előrehozott mérkőzésen lépett pályára, amelyen az Astra Ploiesti együttesét fogadták a II-es csoport 3-6. helyéért zajló rájátszás negyedik fordulójában. Az összecsapást jó iramban kezdte a csíki csapat, igyekezett diktálni a tempót, de a vendégek mintegy 10-15 perc alatt megrázták magukat. Ezt követően inkább a hazai térfélen volt a labda. A hazaiak legtöbb esetben gyors ellentámadásokból tudtak indulni, de azok elhaltak a tizenhatos körül. Az Astra viszont jóval élesebb volt és a félidő végén meg is szerezte a vezetést. A második félidő hozhatott volna változást, hiszen az FK egy kapufával nyitott. Ami nem jött össze az egyik oldalon, az összejött a másikon és a ploiesti növelte előnyét. Ekkor megtört a csíki csapat. A vendégek végül négyet gurítottak, amelyre csak egy hazai válasz érkezett. Eredmény FK Csíkszereda – Astra Ploiesti 1–4 (0–1) Az FK gólszerzője: Fodor Tamás. A bajnokság állása: 1. FK Csíkszereda 18 pont, 2. Astra Ploiesti 14, 3. Dinamo Onesti 13, 4. Petrolul Ploiesti 10.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza