Események | Bronzérem Kassáról

Események | Bronzérem Kassáról

Kétnapos nemzetközi utánpótlás-tornán szerepelt hétvégén U11-es csapatunk, Kassán. A fiatalok a harmadik helyen zártak a tíz együttest felvonultató megmérettetésen.

A felvidéki Kassára utazott kétnapos, nemzetközi utánpótlás-tornára az FK, Xavier Serramitja által vezetett, U11-es együttese. A vezetőedző munkáját ezúttal Incze Tibor is segítette, közösen állították össze az utazó csapatot. A fiúk az első napon két győzelem mellett két döntetlent értek el, ezzel csoportgyőztesként készülhettek a vasárnapi negyeddöntőre.

A második nap, a negyeddöntőben az Újpesti TE fiataljaival szemben mérkőztek a piros-feketék, akikkel szemben magabiztos, hatgólos győzelmet arattak. Az elődöntőben a lengyel Stal Rzeszów kemény diónak bizonyult, így a bronzéremért küzdhettek a csíki gyerekek. A kisdöntő, a szlovákiai FC Tatran Prešov (Eperjes) ellen döntetlenre végződött, majd büntetőket követően az FK fiataljainak állhattak fel a dobogó harmadik fokára.

A tornát Incze Tibor edző értékelte honlapunk számára.

"Egy minden szempontból jól megszervezett tornán, erős, kiegyensúlyozott mezőnyben sikerült a harmadik helyet megszereznünk. Nagyon hasznos torna volt a gyerekek fejlődése szempontjából és külön kihívást jelentett a nagy melegben, nekünk szokatlan, füves pályán lejátszott hét mérkőzés. A gyerekek derekasan helyt álltak, egyetlen vereségünk a későbbi győztes, lengyel csapat ellen volt, akik erőben és gyorsaságban fölénk kerekedtek. Nagy gratuláció jár a srácoknak. Ilyen tornák kellenek ahhoz, hogy fel tudjuk mérni, hol állunk és miben kell még fejlődnünk".

Košice Cup U11 (2012), Kassa
Eredmények

1. nap
FK Csíkszereda – Puskás Akadémia FC 1–0
FK Csíkszereda – Kassai FC 3–1
FK Csíkszereda – Kisvárda FC 0–0
FK Csíkszereda – CFT Academy 2–2
2. nap
Negyeddöntő
FK Csíkszereda – Újpesti TE 7–1
Az FK gólszerzői: Matei Darius (2), Benő Ádám (2), Benkes András, Ilyés Gergő, Ignácz Iván
Elődöntő
FK Csíkszereda – Stal Rzeszów 0–2
Kisdöntő
FK Csíkszereda – FC Tatran Prešov 2–2 (büntetők után 5–4)
Az FK gólszerzői: Matei Darius, Ilyés Gergő

A bronzérmes csapat tagjai: Antal Zalán, Ábrahám Ábel, Ábrahám Áron, Matei Darius, Bâlbăe Róbert, Becze Balázs, Brugger Péter, Benkes András, Benő Ádám, Ilyés Gergő, Ignácz Iván

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza