Esős meccsen vereség



Hiába játszott meggyőzőbben ellenfelénél az FK Csíkszereda a harmadik liga 17. fordulójában az éllovas Bucovina Pojorata ellen a pontokat a vendégek elvitték. Az FK 2–1-es vereséget szenvedett első hazai meccsén, ahol helyzetek, piros lapok, illetve kihagyott büntető tarkította az összecsapást. Nem kedvezett az időjárás az FK Csíkszereda és a Bucovina Pojorata labdarúgóinak az harmadik liga 17. fordulójában. A folyamatos esőzés megtette a hatását, sok esetben birkóztak a csapatok a pályán, a közönség viszont díjazott minden szép jelenetet. A körülmények ellenére aktívan kezdték az összecsapást a felek. Rögtön az első percekben a vendégek próbálkoztak egy távoli, veszélytelen lövéssel. Az ötödik percben pedig felmordult a közönség. Ilyés ugratta ki Fodort, aki egyedül került szembe a kapussal, aki becsúszva szerelt elsodorva a fiatal csatár lábát is. A játékvezető viszont büntető helyett Fodornak adott sárgalapos figyelmeztetést, színészkedésért. A kezdeti lendület után leült a meccs. Majd a közepe táján újból felélénkült. A 20. percben Gergely centerezését Bajkó bólintotta a kapu fölé. Pár perc múlva a vendégeké volt a főszerep. Egy gyors kontra után Buhacianu került helyzetbe, de gyengére sikerült lövését szögletre mentette Husar. A szögletrúgás is veszélyt tartogatott, nem is kicsit. Az ívelést elszámították a hazai játékosok a labda pedig újból Buhacianu elé került, aki tisztán tüzelhetett, ám Majzik a gólvonalról kivágta a játékszert. Ezzel pedig le is zárult az első félidő eseményei, hiszen újból a birkózásé volt a főszerep. A fordulást követően aktívabban kezdett az ellenfél. Az első percekben Rus fordult le védőiről, de lövését Husar bravúrral hárította. Alig pár perc múlva egy szögletet követően gólt szereztek a vendégek, ám a játékvezető a kapus akadályozásáért érvénytelenítette azt. A kezdeti megtorpanás után kezdett helyrerázódni az FK játéka, ám az 55. percben egy kontra után vezetést szerzett az éllovas. Egy mélységi indítással próbálkoztak a Pojorata játékosai. Csűrös becsúszva akart menteni, ám a labdát rosszul találta el és a kifutó Husar mellett a hálóba pöckölte azt. Nem telt el sok idő és hogy még rosszabb legyen a hazai csapat számára, Gergely megkapta második sárga lapját. Ennek ellenére támadásba lendült az Albu László-Ilyés Róbert által dirigált csíki legénység. A 62. percben Majzik végzett el egy szabadrúgást. A kapu elé szálló labdát kézzel veszi át egyik vendég védő. Jöhetett a büntető, amelyet Bajkó végzett el. Rosszul. A labda a kapufán csattant. Négy perccel később újabb hazai büntető következett. Ilyés ugratta ki Bajkót, akit a tizenhatoson belül lerántottak. Az újabb büntetőt ezúttal Majzik végezte el. Pontosan. Kezdődhetett minden elölről. A vendégek hova tovább kezdtek mezőnyfölénybe kerülni. Ám a nagyobb helyzet az FK előtt adódott. Majzik szabadrúgása után Csűrös fejelhetett, ám a labda fölé ment. A 83. percben végül megpecsételődött a hazai csapat sorsa. Egy jobboldali akció során Cherariu lőtte be laposan a labdát középre, ahol érkezett Rus és a hálóba pöckölte. A hátralevő időben a vendégek hátvédje Patca is megkapta a második sárgáját, ám már nem volt idő a szépítésre. Sőt a túloldalon Colta ziccerét fogta meg Husar. Első hazai mérkőzését így elveszítette az FK a tavaszi idényben, amely még nem tudott nyerni. A következő fordulóban a Ceahalul Piatra Neamt II vendégei lesznek Ilyesék. Eredmény FK Csíkszereda – Bucovina Pojorata 1–2 (0–0) Gól: Majzik (66. - büntetőből), illetve Csűrös (55. - öngól), Rus (83.) Sárga lapok: Fodor, illetve Prundean, Bolbos, Dutica, Stanescu. Piros lapok: Gergely, illetve Patca. FK Csíkszereda: Husar – Majzik, Székely, Csűrös, Tóth Tibor, Gergely, Ilyés, Tanó (Tóth Tamás, 85.), Czimbalmos, Fodor (Szőcs, 75.), Bajkó. Csere: Dávid, Szőlősi, Kovács, Kicsi, Török. Edző: Albu László és Ilyés Róbert. Bucivina Pojorata: Turita – Kuruc (Ionita, 76.), Prundean, Patca, Bolbos, Dutica (Cherariu, 63.), Stanescu (Razlog, 92.), Padurariu, Colta, Rus (Iuga, 90.), Buhacianu. Cserék: Muresan, Varlan, Puianu. Edző: Grosu Bogdan. A forduló további eredményei: Bákói Aerostar – Zágoni FC 3–1, Cetatea Tg. Neamt – Sporting Liesti 4–0, Petrotub Roman – Ceahlaul II. Piatra Neamt 3–2, CSM Pascani – Stiinta Miroslava 1–2. A Sepsiszentgyörgyi OSK és a Bucovina Radauti szabadnapos volt.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza