Közel egyhetes felcsúti edzőtáborban vett részt a Székelyföld Labdarúgó Akadémia 2002-es válogatottja, ahol három mérkőzést, illetve több összetartás rendeztek a fiataloknak. A szakmai stáb elégedett a látottakkal, illetve remélik, hogy a fiatalok most már látják, hogy meddig lehet eljutni ebben a sportágban.

Sikeres edzőtáboron vannak túl a Székelyföld Labdarúgó Akadémia 2002-es labdarúgói, akik az elmúlt egy hétben a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia meghívására Felcsúton készültek. A székelyföldi válogatottat négy itthoni csapatból állították össze.
A napi edzősek mellett a csapat három felkészülési mérkőzést is játszott. A Budapesti Tabán SE-vel döntetlent értek el, míg a Videotont és a házigazda Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia legyőzték.
Az összetartásról Dusinszki Zoltánt a Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatóját kérdeztük. „Nagyon hasznos és egyben fontos edzőtáboron vagyunk túl. A napi edzések és mérkőzések mellett a gyerekek láthatták, hogy mit jelent akadémián nevelkedni. Láthatták azt, hogy milyen körülmények vannak a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián és, ha jól teljesítenek akkor ide el tudnak kerülni. Négy csapatból voltak gyerekek a válogatottba ezért a legfontosabb dolog az ismerkedés volt. Az első meccsen kísérleteztünk a Tabán SE ellen. Majd a Videoton ellen letámadást kértünk, akárcsak a PFLA ellen. A Videoton ellen jól ment ez a taktika, akárcsak az utóbbi találkozón, amely végére viszont a gyerekek elfáradtak és nem tudták ugyanazt a ritmust folytatni” – összegzett Dusinszki.

Eredmények
Székelyföld Labdarúgó Akadémia – Budapesti Tabán SE 1–1, Székelyföld Labdarúgó Akadémia – Videoton 2–1 és Székelyföld Labdarúgó Akadémia – Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia 3–2.
A csapat összetétele: Albert Hunor, Gergely Balázs, Hegyi Attila, Kerestély József, Botorok János, Lázár Kristóf és Györfi Zalán (Székelyudvarhely), Janovics Hunor, Balázs István, Szondi Botond, Marius Corbu, Fülöp Dávid és Orbán Botond (Csíkszereda), Csog Csongor és Bilibók Eduárd (Barót), Vita Dániel, Lengyel Ottó és Toni Suciu (Szászrégen). Edzők: Dusinszki Zoltán, Demény Norbert, Bajkó Barna és Budai Barna.