Felkészülés | A héten már tétmérkőzések következnek

Felkészülés | A héten már tétmérkőzések következnek

Több csapatunk számára a célegyenesbe ért a téli szünetet követ felkészülés. Liga 2-es férficsapatunk szombaton bajnoki találkozón lép pályára, az ifiligás és az U17-es elitligás gárdáinkra pedig kupameccsek várnak a hétvégén.

Lejátszotta a bajnoki rajt előtti utolsó edzőmeccsét Liga 2-es felnőtt férficsapatunk. Jebariékra szombaton már bajnoki találkozó vár, 11 órától a Bukaresti Progresul Spartac gárdáját fogadjuk a felsőházi rájátszásba kerülés szempontjából fontos találkozón.

Liga 3

Meggyőző játékkal kerekedett felül farmcsapatunk a Sepsi OSK második számú, szintén Liga 3-as gárdáján. Mint Demény Norbert vezetőedző a meccs után elmondta: tanítványai a játék képe alapján nagyobb különbségű győzelmet is arathattak volna. A hangsúly mégis a különböző játékelemek gyakorlásán volt és az új játékosok beilleszkedésén. Horșia Andrei már nem első alkalommal kapott lehetőséget, a felnőtt kerettel Törökországban edzőtáborozó Bakos Ervin azonban először lépett pályára a csapattal.

A fiúk legközelebb szerdán lépnek pályára, 18 órától hazai pályán fogadják a Gyergyószentmiklósi Jövő FC alakulatát.

Sepsi OSK II. – FK Csíkszereda II. 1–2 (1–1)
Sepsiszentgyörgy
Az FK gólszerzői: Vereguț Dániel, Biró Tamás
FK Csíkszereda II.: Bartók Alpár (Lukács Dániel, a szünetben) – Csiszér Balázs, Suciu Toni (Szin Ferenc, a szünetben), Vereguț Dániel, Vita Dániel, Göndör Alex-Valentin, Bujdosó Szilárd, Balázs Lajos Norbert (Sütő Zalán, a szünetben), Horșia Andrei (László Norbert), Biró Tamás (Nagy Botond, 60.) – Bakos Ervin Vezetőedző: Demény Norbert

Ifjúsági Liga

Karácsonkőn lépett pályára ifiligás együttesünk és játszott gólgazdag döntetlent a Ceahlăul hasonló korosztályú alakulatával. Ubrankovics Zoltán fiaira vasárnap már tétmérkőzés vár, az Ifjúsági Kupa harmadik fordulójában az Universitatea Craiova ellen lépnek pályára idegenben. A kupa csoportkörében egy győzelemmel és egy vereséggel a negyedik helyet foglalja el a gárda.

A találkozót követően Ubrankovics Zoltán vezetőedző értékelt:

"Ezen a mérkőzésen a felállt védelem elleni játékot és a kontrák, felívelések kivédését lehetett gyakorolni. Az első félidőben körülményesek voltunk, az oldalváltásokkal a megszerzett előnyeinket elvesztettük. Jobbára csak jobb oldalt tudtunk mögéjük kerülni. Így is tudtunk helyzetet kialakítani, kapusra is egy az egyben tudtuk rávezetni, de ezek kimaradtak.

A második félidőben a bal oldalunk lett aktívabb, több átlövéssel próbálkoztunk, ugyanúgy, mint az első félidőben kapussal álltunk szembe. Mégis a góljainkat pontrúgásokból szereztük: átlövésből és két fejesből. Mind a három örvendetes, mert a csapatra ez nem volt jellemző az ősszel. Pozitív, hogy az utolsó két mérkőzésünkön öt gólt tudtunk szerezni – többek között egy 3. ligás csapat ellen kettőt is – ebből az utolsó 20 percben négyet. Viszont a felállt védelem elleni játékunk és a helyzetkihasználásunk továbbra is a javítandók listájába tartozik".

CSM Ceahlăul Piatra Neamț U18 – Csíkszereda U18 3–3 (1–1)
Karácsonkő
Az FK gólszerzői: Dobre Bogdán (2), Birtalan Tamás
FK Csíkszereda U18: Becze Máthé Mátyás – Péter Zsombor, Csedő Szilárd (Zöld Hunor, a szünetben ), Miklós Norbert, Dobre Bogdan – Péter Zsombor (Bóné Márk, a  szünetben), Keresztes Tamás (Péter Zsombor, 70.), Vajna Roland (Orbán Milán, 75.) – Sebestyén Botond, Buza Balázs, Birtalan Tamás Vezetőedző: Ubrankovics Zoltán

U17, U16

Ezen a hétvégén nem léptek pályára U16-os és U17-es elitligás csapataink, mindkét együttest betegségek sújtották a napokban. Annál több dolguk lesz a héten fiataljainknak.
Az U17-esek vasárnap folytatják a Elit Liga kupaküzdelmeit. A két győzelemmel csoportelső alakulatunk az Universitatea Craiova ellen igyekszik megőrizni vezető helyét.

Az U16-os csapatunk hétfőn hazai pályán csap össze a Szebeni Interstar korosztályos együttesével, majd szerdán kolozsvári edzőtáborba utazik. A kincses városban két gyakorló-meccs vár a fiúkra, csütörtökön a Kolozsvári Universitatea, szombaton a Kolozsvári Viitorul ellen lépnek pályára Szakál Csaba tanítványai.

U15

A nagyszebeni Interstar fiataljai ellen gyakorolt vasárnap U15-ös, elitligás csapatunk. A háromszor 30 perc játékidő alatt egyetlen találat született, ám számtalan helyzet kimaradt mindkét oldalon a pörgős focit hozó, sportszerű mérkőzésen. Fazakas Tibor csapata szintén Kolozsváron folytatja a felkészülést, és az U16-osokkal megegyező program szerint játszik a Kolozsvári U és a Kolozsvári Viitorul csapatával.

FK Csíkszereda U15 – Nagyszebeni Interstar U15 1–0 (0–0, 1–0, 0–0)
Csíkszereda, Márton áron Gimnázium, műfű
Gólszerző: Antal Hunor
FK Csíkszereda U15: Antonucci Michele (László Edvárd) – Iosif Cristian, Halász Balázs, Sajgó Kristóf, Kozma Krisztián, (Prezsmer Viktor), Balla Áron, (Puskás Raris),  Brugger Dániel, (Máthe Apor), Nyitra Szabolcs, Bekő Kristóf, (Dande Erik), Antal Hunor, Szép Dávid Vezetőedző: Fazakas Tibor

U14

Fölényes győzelmet arattak U14-es fiataljaink a Székelyudvarhelyi FC hasonló korú együttesével szemben. A 11 csíki gólból Máthé Apor és Marian Robert is mesterhármassal vette ki a részét.

Székelyudvarhelyi FC U14 – FK Csíkszereda U14 0–11
Székelyudvarhely
Gólszerzők: Máthé Apor (2., 11. és 33), Marian Robert (6., 31. és 42.), Catrinoi Sebastian (7. és 67.), Boros Árpád (8. és 15.), öngól (14.)
FK Csíkszereda U14: Karda Hunor - Prezsmer Viktor, Biró Artur, Sajgó Kristóf, Orbán Márton - Ilyés Máté, Nyegre Kund, Máthé Apor - Catrinoi Sebastian, Boros Árpád, Marian Robert
Cserék: Szakács Tamás, Plai Radu, Ferencz Dávid, Miklós Balázs, Keresztes Alexander, Țurcă Dragoș Vezetőedző: Kovács Tamás

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza