Felkészülés | Eseménydús szombat

Felkészülés | Eseménydús szombat

Szombaton folytatódott a felkészülési találkozók sora, Szépvíztől Sepsiszentgyörgyig több csapatunk is pályára lépett. Két mérkőzésen a Sepsi OSK gárdáival, egy-egy találkozón a Kolozsvári Sporting és a Bákói AC volt az ellenfél.

A Liga 2-es felnőtt csapatunk pénteki galaci mérkőzését követően szombaton a második számú csapatunké és az utánpótlás gárdáké volt a főszerep. Ezek a csapatok a bajnoki felkészülés hajrájában tartanak, hamarosan folytatódnak a pontvadászatok.

Liga 3

A Liga 3 tavaszi folytatására készülő farmcsapatunk Szépvízen csapott össze a Sepsi OSK szintén harmadosztályban szereplő együttesével. A kitűnő labdarúgóidőben lejátszott mérkőzést számos érdeklődő tekintette meg, szépszámú nézősereg gyűlt össze a pálya körül, akik lelkesen figyelték az eseményeket. Régi kedves ismerőst köszönthettünk a vendégek szakmai stábjában, Suciu Valentin ezúttal ellenfélként érkezett.

A szakvezető 2018 januárjában érkezett a csíkszeredai klubhoz, kezdetben az U17-es csapatot edzette, majd ugyanazon év nyarától, már a felnőtt együttest irányította. Vezetésével az FK Csíkszereda története legnagyobb sikereit érte el felnőtt szinten, a 2018-as Románia Kupában a Bukaresti Dinamo elleni továbbjutással, majd a második ligába való feljutással, 2021-ben pedig a felsőházi rájátszásban elért ötödik hellyel.

A találkozó nagy iramú küzdelmet hozott, bőven láthattunk akciókat mindkét oldalon, ugyanakkor a gólokat a második félidőre tartogatták a csapatok. Azaz főleg az egyik csapat, hiszen az FK fiataljai három alkalommal tudtak eredményesek lenni. Miklós Norbert duplázott, rajta kívül pedig Sütő Zalán talált be. A fiúkra március 10-én pénteken már bajnoki találkozó vár, 15 órától a Viitorul Darabani-t fogadjuk.

FK Csíkszereda II. – Sepsi OSK II. 3–1 (0–0)
Szépvíz
Gólszerzők: Miklós Norbert (2), Sütő Zalán
FK Csíkszereda II.: Karácsony Márk (Moga Bogdan, 46.) – Szín Ferenc, Sütő Zalán, Eperjesi Gábor, Vita Dániel, Dobre Bogdan, Balázs Lajos Norbert, Andrei Gheralia (Bóné Márk, 35.), Bujdosó Szilárd, Nagy Botond (Balogh Szilárd), László Norbert (Miklós Norbert) Vezetőedző: Demény Norbert

U16

Sepsiszentgyörgyön lépett pályára az Elitliga felsőházi rájátszásának két hét múlva startoló  folytatására készülő U16-os csapatunk. A kellemetlen stílusban játszó háromszékiek az első félidőben két alkalommal is előnybe kerültek, ám sikerült egalizálnunk és szünetre döntetlennel fordultunk. A második játékrészben sikerült kontroll alatt tartani a játékot és bevittük a győztes találatot is.

Sepsi OSK U16 – FK Csíkszereda U16 2–3 (2–2)
Sepsiszentgyörgy
Az FK gólszerzői: Jakab Krisztián, Gáll Péter, Papp Szilárd
FK Csíkszereda U16: Szilágyi Márton – Keszler-Nagy Roland, Sas David, Balint Eric, Vorga Hunor – Luca Păcuraru, Nagy Botond, Tóth-Pál Előd – Jakab Krisztián, Papp Szilárd, Gáll Péter Cserék: Deáky Zsombor, Brugger Dániel, Lungu Alex, Győrfi Anzelm, Ferencz Előd, Kabucz Kristóf, Varró Richárd , Pap Dávid, Nagy Loránd, Ambrus Szabolcs Vezetőedző: Szakál Csaba

Hiányzók: Papp György, Ioo Edvin, Bödő Efraim (sérülés)

U15

A Márton Áron Gimnázium műfüvén fogadta U15-ös elitligás gárdánk a Kolozsvári Sportig  együttesét. A kincses város csapatában a mieinknél javarészt idősebb játékosok léptek pályára, mi elsősorban a fizikális játékban éreztette hatását. A találkozón azonban nem érződött az erőfölény, bátran és szemre is tetszetősen játszottak piros-fekete fiataljaink.

Az eredmény ellenére Fazakas Tibor vezetőedző elégedetten értékelte a látottakat. A fiúk hozzáállásban, letámadásban, labdabirtoklásban is felvették a kesztyűt az idősebb kolozsváriakkal. Összességében elégedettségének adott hangot a szakember. Az U15-ös elitligás bajnokság március 12-én folytatódik számunkra a Gyergyói Jövő elleni idegenbeli találkozóval.

FK Csíkszereda U15 – Kolozsvári Sporting U15-16 1–4 (0–2)
Márton Áron Gimnázium, műfű
Az FK gólját Nedejde Ștefan szerezte
FK Cskszereda U15: László Edvárd – Iosif Cristian, Halász Balázs, Kertész Márk, Kozma Krisztián, Kovács Dávid, Nyitra Szabolcs, Balla Áron, Dande Erik, Morut Márk, Bekő Kristóf Cserék: Szakács Tamás, Nadejde Ștefan, Szép Dávid, Antal Hunor, Timár Ábel Vezetőedző: Fazakas Tibor

U14

Szintén a Márton Áron Gimnázium mögötti műfüvön lépett pályára U14-es csapatunk. Ezen a találkozón debütált az új székekkel felszerelt, szép külsőt kapott lelátó. A mérkőzésen Máthé Apor duplája mellett Sajgó Kristóf volt eredményes részünkről.

FKCS U14 – Bákói AC 3–3
Márton Áron Gimnázium, műfű
Az FK gólszerzői: Máthé Apor (5. és 31.), Sajgó Kristóf (20., büntetőből)
FK Csíkszereda U14: Karda Hunor – Prezsmer Viktor, Biró Artur, Sajgó Kristóf, Orbán Márton, Ilyés Máté, Păcuraru David, Máthé Apor, Catrinoi Sebastian, Boros Árpád, Balogh Botond Cserék: Plai Radu, György Csaba, Marian Robert, Ferencz Dávid, Nyegre Kund, Keresztes Alexander Vezetőedző: Kovács Tamás

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza