Felkészülés | Kolozsváron folytatják

Felkészülés | Kolozsváron folytatják

A hétvégén betegségek miatt nem tudott pályára lépni U16-os elitligás csapatunk, ám hétfőn pótolták a Nagyszebeni Interstar elleni felkészülési találkozót. A csapat az U15-ös gárdával közösen szerdán kolozsvári edzőtáborba utazik, ahol két-két gyakorlómérkőzés vár a fiatalokra.

Kolozsvári edzőtábor következik

Szerdán taktikai edzés és közös ebéd után 14 órakor indul az U16-os csapat Kolozsvárra, edzőtáborba. A fiúknak csütörtökön délelőtt lesz némi szabad program, ezután 13.00 órától felkészülési mérkőzést játszanak a Kolozsvári FC Universitatea fiataljai ellen. Pénteken edzés szerepel a programban, délután pedig fakultatív programok lesznek. Szombaton szintén edzőmérkőzést játszik a gárda, méghozzá 11 órától a Kolozsvári Academia de Fotbal Viitorul ellen. A meccs után indul haza Szakál Csaba csapata.

Az edzőtáborba 18 mezőnyjátékos és két kapus fog utazni, emellett a teljes stáb. Hiányzók is lesznek, Ioo Edvin és Papp György sérülés miatt nem tart a csapattal, Jakab Krisztián, és Bödő Efraim pedig az U17-esekkel fog román kupa-mérkőzésre utazni Craiovába.

FK Csíkszereda U16 – Nagyszebeni Interstar FC U16 5–3 (2–0, 0–1, 3–1)
Gólszerzők:
Keszler-Nagy Roland, Jakab Krisztián, Nagy Botond, Papp Szilárd, öngól
FK Csíkszereda U16: Deáky Zsombor – Nagy Lóránd, Varró Richárd, Balint Eric, Vorga Hunor – Luca Păcuraru, Bödő Efraim, Tóth-Pál Előd – Jakab Krisztián, Ambrus Szabolcs, Keszler-Nagy Roland Vezetőedző: Szakál Csaba
Cserék: Szilágyi Márton, Nyegre Magor, Brugger Dániel, Lungu Alex, Győrfi Anzelm, Ferencz Előd, Kabucz Kristóf, Nagy Botond, Papp Szilárd, Szép Dávid, Nyitrai Szabolcs, Bekő Kristóf
Hiányzók: Sas David, Gáll Péter, Pap Dávid (betegség), Papp György, Ioo Edvin (sérülés)

Az U15-ösök is utaznak

Az egy évvel nagyobbakkal együtt az U15-ös gárda is Kolozsvárra utazik, ahol hasonló program szerint készülnek a következő napokban. Fazakas Tibor tanítványaira ugyanúgy két edzőmeccs vár, csütörtökön 15 órától a Kolozsvári U-, szombaton 13 órától a Kolozsvári Academia de Fotbal Viitorul ellen lépnek pályára.

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza