FK U21 / Farm | Újabb döntetlen

FK U21 / Farm | Újabb döntetlen

A szerdai csíkszeredai 1-1-es döntetlent követően, a felek szombaton délelőtt tíz órától Székelyudvarhelyen mérkőztek meg.

Bár az FK U21 összeállításából ezúttal hiányoztak a 2004. december 31. után született tehetségek, a tapasztaltabb társak játéka csak helyenként emlékeztetett az UEFA Youth League küzdelmeire készülő  társaság által, három nappal korábban mutatott bátor és dinamikus futballra. Csapatunk, különösen a pálya középső harmadában stabilan játszott, de az ellentámadási kísérletek saját hibáink miatt rendre elhaltak.

A hazai gárda már az első percektől fogva jobban és főleg a kapura veszélyesebben futballozott. Az első félidőben csapatunk legjobbja Karácsony Márk volt, aki három bravúros védés mellett, a szerencsével sem állt hadilábon. Ugyanis, amikor Matei megpattanó lövésénél már ő is tehetetlen volt, a labda a felsőlécen csattant. 

A szünetben a hazai mester többet is cserélt, így a második félidő kezdetén, az FK U19-es csapatával 2021. júniusában korosztályos bajnoki címet ünneplő Albert Hunor és Botorok Jancsa mellett, a Csíkszeredából a folyó hét második felében Székelyudvarhelyre hazaiigazoló Szakács Szilárd is pályára lépett. Ugyanekkor vendégkapuba Karácsony helyett Bartók állt be. A 67. percben Demény-mester újabb hat friss embert küldött pályára, de ettől nem lettünk sem kezdeményezőbbek, sem élesebbek. Továbbra is az SzFC játszott fölényben, de a védelmünk tette a dolgát, így gólt nem sikerült szerezniük.

Bár a látottak alapján ezúttal a végeredmény a vendégcsapat számára volt kecsegtető, Székelyudvarhelyen Fortuna-asszony a Demény-fiuknak visszaszolgáltatott valamicskét abból, amit szerdán elvett tőlük.

Farmcsapatunk legközelebb szerdán, 2022. augusztus 17-én, 11 órától a Sepsi OSK II-t fogadja.

Székelyudvarhelyi FC - FK Csíkszereda 0-0 (0-0).Vezette: Lukács Barna, Biró-Kopriva Enikő és Năstase Valentin (mindhárom Székelyudvarhely).

Székelyudvarhelyi: FC: Petrescu (Albert H., 46)- Marucza, Kovács Sz., Moldovan, Tordai, Savin, Kovács  B., Matei, Simó, Dobrean, Becze T. (Szakács, 46). Vezetőedző: Rădulescu Gabriel.

FK Csíkszereda: 12. Karácsony Márk (21. Bartók Alpár, 46) - 99. Baga Szabolcs (21. Precup Andrei, 67), 3. Szin Ferenc (32.  Miklós Norbert ,67), 4. Vereguț Daniel, 2. Hadnagy Tamás - 8. Tajti Balázs (11. Sebestyén Botond, 67), 26. Balázs Lajos Norbert (17. Bóné Márk, 67), 10. Csala Róbert - 7. Bărăbaş (19. Nagy Botond, 67), 91. Suciu Tóni (3. Szin Ferenc, 84), 9. Sándor Raul (5. Dobre Bogdan, 67). Vezetőedző: Demény Norbert.

Ráduly Róbert Kálmán

Székelyudvarhely, 2022. augusztus 13.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza