U19│Gergely is játszott a horvátok ellen

U19│Gergely is játszott a horvátok ellen

Fontos győzelmet aratott az U19-es romániai válogatott Horvátországban az Elit kör küzdelmein.

Az FK Csíkszereda védőjét, Gergely Botondot is soraiban tudó román válogatott kiélezett meccsen nyert 2-1-re a házigazda Horvátország ellen. Fiatal akadémistánk a 76. percben kapott lehetőséget, azt követően, hogy a románok értékesítettek egy büntetőt, ezzel újból vezetéshez jutottak. Gergely Botond elmondta szoros meccs volt, de jól védekeztek:

"Jól kezdtünk, de az első gól után kicsit ránk jöttek a horvátok és átvették az uralmat. Ennek ellenére jól álltuk a sarat és meglett a győzelem. Igaz a vége húzósabb volt, mert be voltunk szorítva a tizenhatosunkba, de szerencsére nem kaptunk gólt. Örvendek, hogy ezúttal tudtam játszani 20 percet és úgy érzem felvettem a ritmust."

- Gergely Botond

Az U19-es romániai válogatott a héten Grúziát is legyőzte 5-1-re, a mostani horvátok elleni győzelemmel pedig ott lesz a kontinenstornán, mivel Izland és Grúzia döntetlent játszott. Gergelyék a zárómeccsen kedden 13 órától Izlanddal játszanak.

Elit kör, 2. meccs (Nova Gorica): Horvátország - Románia 1:2 (1:1)

Gólszerzők: K. Spelijak (28.), illetve A. Chirițoiu (10.), R. Ilie (73. tizenegyesből).

Románia U19: 1. R. Popa–cpt. – 16. S. Pîrvulescu (4. B. Gergely 76′), 14. A. Coubiș, 3. G. Dănuleasă, 2. A. Pantea – 8. A. Pandele, 22. L. Mihai (20. N. Popescu 28′) – 18. A. Hofman (5. D. Andrei 46′), 10. R. Ilie, 15. L. Andronache – 9. A. Chirițoiu (17. R. Tănasă 59′). Szövetségi kapitány: Adrian Văsîi.

Horvátország U19: 1. F. Kolic – 5. I. Cvijanovic (3. F. Zilinski 82′), 6. M. Perkovic, 15. L. Bradaric, 20. M. Soldo (8. F. Ivanovic 82′) – 10. G. Vidovic, 4. N. Rak (14. B. Barisic 76′), 13. K. Lusavec – 7. K. Spelijak, 9. M. Frigan (17. I. Saranic 69′), 11. L. Stojkovic (19. I. Krolo 82′). Szövetségi kapitány: Josep Simunic.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza