Gólnélküli döntetlen



Pontosztozkodással zárult a harmadik liga 23. fordulójának rangadója, amelyen a Sepsiszentgyörgyi OSK az FK Csíkszeredát fogadta az I-es csoportban. A székelyföldi csapatok összecsapása kevés helyzetet hozott. Az FK a biztonságos játékra törekedett, amely ellen nem találta az ellenszert a hazai csapat. Igazságos eredmény született. Székelyföldi rangadóval folytatódott a román labdarúgó harmadik liga 23. fordulója. Az I-es csoport várva várt találkozóján a Sepsiszentgyörgyi OSK az FK Csíkszeredát fogadta. Az ősszel a szentgyörgyiek elvitték a három pontot és most is ebben bíztak, ami egyben azt is jelentette volna, hogy harcban maradnak az első helyért. Az FK vezetőedzői visszafogottak voltak az összecsapás előtt és egy jó játékban bíztak, amellyel pontot szerettek volna rabolni. Számításaik be is jöttek. A várakozásokkal ellentétben mindkét csapat visszafogottan kezdett. Az első tíz percben a hazaiak valamivel több akciót tudtak végigvinni, de azok nagy része nem jelentett veszélyt a csíki kapura. Az FK a területek lezárására összpontosított és az ellentámadásokra. Ám amennyire megölték az OSK játékát, annyira oltott ki minden FK akciót a házigazda is. A félidő végére azonban mindkét szurkolótábor felszisszenhetett. A 42. percben Majzik szabadrúgása ment el a hazai védők feje fölött, ám a hosszúban érkező Csürös és Lőrincz sem tudott belepiszkálni a labdába. A kirúgást követően az OSK válaszolt. Coman a jobboldalról tekert a hosszú felső sarok felé, de egy csíki védő lába hozzáért így a labda egy picivel elkerülte a kaput. A térfélcserét követően aktívabb volt a hazai gárda. Igyekezett nyomást gyakorolni a vendég védelemre. Kisebb helyzetekig jutottak. Ilyés Róbert-Albu László edzőpáros vérfrissítéssel igyekezett megoldani a kibontakozó problémát. Négy perc leforgása alatt három cserét is végrehajtottak. Nem is talált vissza ritmusba a hazai csapat. A mérkőzés menete pedig visszaállt a régi kerékvágásba. Újabb izgalmakat a ráadás hosszú perce hoztak. Előbb Györgyi szabadrúgása tartogatott veszélyeket, majd Bajkó 17 méterről leadott lökete. Az utolsó percekben viszont a hazaiak kihagyták legnagyobb helyzetüket. Veres veszélyes lapos lövését Husar tornázta ki a hosszú alsósarokból. Az OSK játékosai bánkódtak a találkozó után, míg a csíkiak ünnepeltek. Ünnepelt viszont a két szurkolótábor is, akik ismételten jó hangulatot teremtettek. A székelyföldi rangadó jegyében pedig nem kevesebb, mint négy alkalommal hangzott fel a székely himnusz. A két csapat, illetve tábor közti barátság jegyében az OSK szurkolói meghívták sörözni a csíkiakat. III liga, I-es csoport, 23. forduló Sepsiszentgyörgyi OSK – FK Csíkszereda 0–0 (0–0) Sárga lapok: Jakab, Coman, illetve Gergely, Györgyi, Szőcs. Sepsiszentgyörgyi OSK: Nagy – Răduțoiu, Suciu, Damian, Dénes, Stângă, Jakab, Molnár (Mitra, 30.), Kis (Mihai, 87.), Fülöp (Veress, 75.), Coman. Cserék: Rusandu, Dörvös. Edzők: Suciu Dumitru és Stângă Florin. FK Csíkszereda: Husar – Majzik, Székely, Lőrincz, Kicsi (Czimbalmos, 65.), Tankó, Ilyés (Györgyi, 61.), Csürös, Gergely (Szőcs, 63.), Bajkó, Fodor. Cserék: Dávid. Edzők: Ilyés Róbert és Albu László. A forduló további eredményei: Bákói Aerostar – CSM Pașcani 3–0, Cetatea Tg. Neamț – Petrotub Roman 2–1, Sporting Liești – Bucovina Pojorâta 1–2, Zágoni FC – Ceahlăul II. Piatra Neamț 0–3. A Bucovina Radauti és a Stiinta Miroslava szabadnapos.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza