Gólnélküli döntetlen



Hatórás utazás után péntek délután a Bucovina Rădăuți otthonában lépett pályára az FK Csíkszereda labdarúgócsapata a harmadik liga 16. fordulójában. A radóci pálya nem lepett meg senkit, amely mindenre alkalmas volt csak éppen labdarúgásra nem. Ennek ellenére veszélyesebben játszó csapata az FK volt, ám helyzeteit nem tudta értékesíteni, pedig azok megvoltak. Mély, nehéz pálya fogadta a csapatok péntek délután Radócon, ahol úgy a házigazda Bucovina Rădăuți, mint az FK Csíkszereda játékosai fel voltak készülve arra, hogy itt a maroknyi nézőközönség nem fog szép focit látni. A felek pedig hiába tettek meg mindent úgyis birkózó mérkőzés lett a kilencven percből. Ennek ellenére az első helyzetet – rögtön az első percekben – az FK neve mellé írhattuk be. Fodor Tamás kapott egy remek indítást, majd egyedül tört be a tizenhatosra, lerázva ellenfelét, ám lövés helyett passzot választott, ami nem jött össze. Az FK rombolásra játszott és mély indításokkal próbálkozott. Így nem meglepő, hogy a házigazdák alig jutottak el a csíki kapuig. Az első lövést, ami mellé szállt, a 13. percben eresztették el. Alig hat perc múlva újabb csíki lehetőség következett. Gál Roland ugratta ki Fodort, aki egyedül mehetett volna szembe a kapussal ám Pruteanu kiszaladt és elsodorta. A szabadrúgást Bajkó végezte el, ám lövése egy picit fölé ment. A folytatásban gyötörték egymás a felek. Eredménytelenül. A 37. percben ajtó-ablak helyzetet jegyezhettünk fel a csíki oldalon. Egy szépen felépített támadás után Ilyés jobboldali centerezését Tóth Tamás tolja meg fejjel, a labda Czimbalmos elé került, aki ziccerben nem találja jól el a labdát a kapus hárítani tudott. Az események függvényében jól jókor jött a szünet mindkét csapatnak. A pihenő után az FK maradt aktívabb. Rögtön az elején két nagy helyzet is akadt. Előbb az 50. percben Majzik jobboldali beadása Czimbalmos felé szállt, aki félfordulatos lö Vését elrontotta. Öt perc múlva jött a mérkőzés legnagyobb helyzete. Czimbalmos ugratta ki Fodort, aki senkitől sem zavartatva jó 15 méterről tüzelt. Pruteanu védett, de a kipattanó a fiatal csatárhoz került vissza, aki három méterről az üres kapuba az oldalhálóra fejelte a labdát. Ziccer volt a javából. A 63. percben Sabie megkapta második sárgáját és innentől emberelőnyben játszhatott az FK. Ezzel viszont sokra nem ment, hiszen a rossz pályán az ellenfélnek könnyű volt rombolni. A játékvezető pedig azon volt, hogy kompenzáljon. Szerre sárgultak be a csíkiak. A 75. percben egy Ilyés-Majzik szabadrúgás kombinációt követően előbbi tört be a tizenhatosra és vállalta el a lövést ám az középre ment és Pruteanu hatástalanította. Alig hét perc múlva újfent Fodor ereszthetett el egy löketet, de a fiatal csatárnak ma semmi nem jött össze. A 84. percben újabb fordulat következett. Lőrincz is megkapta második sárgáját. A játék képe mit sem változott. A találkozó utolsó helyzete a hazaiak nevéhez fűződött, amikor egy szögletet követően a belső védő Vitu fejelhetett, de Husar nagyot mentve hárított. A küzdelmes összecsapás így gólnélküli döntetlennel ért véget. A szurkolók mindkét csapat játékosait megdicsérték, kivéve a játékvezetőket. Az FK nem lehet elégedetlen, de a három pont is könnyen meglehetett volna. Ami viszont fájó, hogy Lőrincz a jövő szombati Pojorâta elleni mérkőzést kihagyja, akárcsak Gál. Előbbi piros lapja miatt, míg utóbbinak kigyűlt a négy sárga. Eredmény Bucovina Rădăuți – FK Csíkszereda 0–0 (0–0) Sárga lapok: Pruteanu, Hrimiuc, Ciurlă C., illetve Majzik, Gál, Ilyés, Csűrös. Piros lap: Sabie (63.), illetve Lőrincz (84.). Radauti: Pruteanu – Alexandru, Vitu, Hrimiuc (Pololoser, 73.), Ciurlă C., Grecu (Ionesi, 63.), Zareuba, Păsăilă, Sabie, Julei, Luțac. Csere: Butnariu, Puha, Ciurlă A., Siretean, Cozlovschi. Edző: Chimiuc Gheorghe. FK Csíkszereda: Husar – Majzik, Székely, Lőrincz, Gál, Tóth Tamás (Gergely, 44.), Csűrös, Ilyés, Czimbalmos, Bajkó, Fodor. Cserék: Dávid, Kicsi, Szőlősi, Tankó. Edző: Albu László, Ilyés Róbert.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza