Gyászhír

Gyászhír

A Futball Klub Csíkszereda mély megrendüléssel tudatja, hogy U17-es csapatunk másodedzője Ábrahám Andor, 50 éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt.

Ábrahám Andor Gyergyószentmiklóson született és a labdarúgás ábécéjét is ott kezdte, akkor amikor a Gyergyószenmiklósi Jövő csapata a B divízióban szerepelt. Fiatalon, mindössze 17 évesen mutatkozott be a felnőttek között, majd Csíkszereda és Székelyudvarhely következett, onnan pedig a magyar NB1-be igazolt, előbb a Szombathelyi Haladás csapatába, majd a Kecskeméti KSC színeiben játszott.

Alsó sor jobbról a második Ábrahám Andor (Kecskeméti KSC) Fotó: kesport.hu

Magyarországi kitérője után hazatért Erdélybe és előbb Fogarason, majd Csíkszeredában és Borszékon tette le a névjegyét a kétezres évek elején. Végül hazatért Gyergyószentmiklósra, ahol a D osztályból a C divízióba vezette szülővárosa csapatát a Gyergyói Jövőt. Nagypályás karrierje után a teremlabdarúgásban is próbálkozott és a Gyergyószentmiklósi Elite együttesében szerepelt. Pályafutása során többnyire középpályásként láthattuk, de volt olyan időszak is, amikor jobbhátvédet játszott, de azt barátai elmondása alapján nem szerette. Aktív játékos karrierjét követően is maradt a labdarúgásban és edzőként tevékenykedett. UEFA B licenszes képesítése volt és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia alközponti rendszerének már a kezdetektől tagja volt, majd az U15-ös csapatunkat készítette fel, nyáron pedig Bajkó Barna segítőjeként az U17-es csapat másodedzőjévé nevezték ki.

Egykori csapattársa Albu László szerint, Ábrahám Andornak labdarúgóként "esze volt a focihoz, technikás és jó irányító volt. Családi barátok voltunk, korrekt és szavatartó ember volt, egy nagyon jó barát. Szomorú, hogy ilyen fiatalon távozott közülünk." - mondta Albu László.

Ilyés Róbert könnyeivel küzdve beszélt egykori csapattársáról és barátjáról:

"Andor nekem olyan volt, mint a testvérem. Még gyermek voltam, amikor a szárnyai alá vett és biztatott, mondhatom azt is, hogy vigyázott rám. Segített nekem az első lépésekben a felnőtt csapatnál, Csíkban és Udvarhelyen is csapattársak voltunk. Később komák lettünk, kereszteltük egymás gyerekét. Nehéz szavakba önteni, de számomra ő több volt, mint egy ember." - mondta Ilyés Róbert.

Az FK Csíkszereda munkaközössége és labdarúgóink is osztoznak a család fájdalmában. Nyugodj békében Andor.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza