Gyenge teljesítmény, nulla pont



Egygólos vereséget szenvedett a Nagyváradi Luceafărultól a 3. Ligában szereplő FK Csíkszereda szombaton. Az őszi pénteki hazai mérkőzésekhez képest ezúttal sokkal jobb – szurkolóbarát – időpontban, szombaton játszotta a hazai találkozóját az FK: a megfelelő időpontválasztást a szurkolók azzal hálálták meg, hogy megtöltötték a lelátót. Egyetlen gól, steril játék Már a nyolcadik percben megszerezhette volna a vezetést a vendégcsapat, hiszen kapufáig jutott, két perc múlva viszont már rezgett is Husar hálója: az oldalról érkező labdát a nagyváradiak játékosa, Roșu könnyedén fejelte a kapuba (0-1). A korai kapott góltól a hazai alakulatnak nem sikerült felpörögnie, a hátralevő fél órában mindössze néhány veszélytelenül értékesített pontrúgást sikerült kiharcolni. Több helyzet a második játékrészben Elszántabb hazai alakulatot láthatott a mintegy négyszáz szurkoló a második játékrész első felében. Az 50. percben egy szögletrúgás után Lőrincz centiméterekkel fejelt a kapu mellé, az 56. percben pedig Pădurariu remek ollózása kevéssel kerülte el a nagyváradi kaput. Érdemes megemlíteni a 67. percben látottakat: Ilyés két játékost kicselezett, ám a helyzetet rosszul fejezte be, a kapu mellé lőtt. A 77. percben egy beívelt szabadrúgást Bajkó középre fejelt, a hárítás nem jelentett gondot a vendégek hálóőrének.  A találkozó hajrájában Majzik megkapta második sárga lapját, mehetett zuhanyozni. Az utolsó helyzet is a csíkiaké volt: a hosszabbításban Bajkó lepasszolt labdáját Györgyi a hosszú sarokra rúgta, kicsivel ment el a kapu mellett. Összességében több helyzete volt ugyan az FK Csíkszeredának, ám a pontatlan megoldások miatt egyet sem sikerült gólra váltani. Lengyel Roland vezetőedző értékelése „Játékban többet vártam saját magunktól, igaz, az ellenfél sem nyújtott olyan teljesítményt, amivel megnehezíthette volna a dolgunkat. Nem volt szép mérkőzés, tipikus szezon eleji formát mutatott mindkét csapat. Sajnos a támadásainkban nem volt meg a kellő kreativitás és átütőerő, amivel ezt a mérkőzést megnyerhettük volna, vagy akár pontot szerezhettünk volna. A találkozó végén volt egy-két helyzetünk, a döntetlenre rászolgáltunk volna, de sajnos nem sikerült.” Eredmény: FK Csíkszereda – Nagyváradi Luceafărul 0-1.

Az FK Csíkszereda összeállítása: Laurențiu Husar, Majzik Adrián, Lőrincz József, Székely Ervin, Czimbalmas Zalán (Claudiu Gâlia, a 74. perctől), Ilyés Róbert, Csűrös Attila, Kovács Botond (Vízi Tamás, 61.), Alin Pădurariu (Teut Arthur, 79.), Györgyi Arthur, Bajkó Barna.

A következő fordulóban az FK Csíkszereda szabadnapos, mert ellenfele, a sereghajtó Almásbalázsházi Luceafărul visszalépett a bajnokságból.

A fényképet Veres Nándor készítette.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza