Győzelemmel avattuk az új lelátórészt

Győzelemmel avattuk az új lelátórészt

Igazi ünnepi hangulatban lépett először pályára az FK Csíkszereda U18-as csapata magyarországi vendégcsapatával, Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor jelenlétében. A mérkőzés egygólos hazai győzelemmel zárult.

Az avatóünnepséget Novák Károly Eduárd sportminiszter nyitotta. Beszédében azokra az időkre emlékezett vissza, amikor kilátástalan volt a csíkszeredai fiatal sportolók helyzete, hiszen nem voltak meg a megfelelő feltételek ahhoz, hogy a kellő színvonalon teljesíthessenek. Majd köszönetét fejezte ki a magyar államnak a támogatásért, hiszen anélkül nem jöhetett volna létre ez a beruházás sem. Ezután kiemelte, hogy minden sportoló számára fontos a kitartás, a nagy álmok eléréséhez. Megjegyezte, hogy most már minden körülmény adott, a kitűzött célok eléréséhez. A lelátót Csíkszereda gyöngyszemének nevezte és zárómondatával megköszönte, hogy ő magyarként lehet sportminiszter.

Másodikként Magyarország sportért felelős államtitkára, Dr. Schmidt Ádám köszöntötte az ünneplő sokaságot, aki az összetartozást emelte ki. Hozzátette, hogy a sportesemények hozzájárulnak ahhoz, hogy a határokat figyelmen kívül hagyva egyre erősebb legyen az összetartozás. Magyarország határozottan támogatja a nevelésben és sportban kimagasló szakmai munkát, hiszen felelősséggel tartozunk egymásért. Beszédét azzal zárta, hogy a felnőttek mellett a fiataloknak is ösztönző ez a színvonalas létesítmény.

Csíkszereda polgármestere, Korodi Attila felidézte azokat a kezdeti időket, amikor Szondy Zoltán és csapata elkezdte építeni Csíkszeredában a futball világát. Kitartó munkájuknak és Magyarország támogatásának köszönhetően, most már nemcsak a jégkorong városa vagyunk, hanem a futballé is.

Az ünnepség az új lelátórész megáldásával folytatódott, amit Darvas Kozma József, címzetes esperes plébános áldott meg. A szalagvágást követően a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvózenekar előadásában felhangozott a román, a magyar és székely himnuszok, amelyet mind a két lelátón állva hallgatott meg az izgatott tömeg. A mérkőzés előtt a hazai csapat megajándékozta a magyarországi játékosokat egy-egy Székelyföld mezzel, majd kezdetét vette a játék.

A mérkőzés után a csapatokat és a játékot a két vezetőedző értékelte:

Babó Levente szövetségi edző megjegyezte:

"Elégedett vagyok csapat teljesítményével, igaz, csupán három edzést tudott együtt lenni a csapat a mérkőzés előtt. Kicsit jobb teljesítményt vártam el ennek ellenére, hiszen végig feszes volt a játék. Nagyon tetszett a hazai csapat küzdeni akarása, hozzáállása, játéka."

https://www.youtube.com/watch?v=G3nQbDvyaW4

Demény Norbert vezetőedző kérdésünkre elmondta:

"Igazán örülök, hogy győzelemmel sikerült felavatni az új lelátórészt és örömet szerezhettünk a rengeteg szurkolónak, aki eljött vagy otthon követte az eseményeket. A közönség hihetetlen hangulata vitt minket előre. Mostanig keményen dolgoztunk, ezután lesz lehetőségünk ünnepelni."

https://www.youtube.com/watch?v=GwxA9WbzJAo

Nagy Emese



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza