Győzelemmel zárták az alapszakaszt

Győzelemmel zárták az alapszakaszt

Idegenbeli győzelemmel zárta az alapszakaszt U19-es csapatunk.

Demény Norbert legénysége a tabellán közvetlenül mögöttünk álló Viitorul otthonában lépett pályára és nagyot küzdött a három pontért. Mivel a medgyesiek döntetlent játszottak a Kolozsvári U-val, így keddig biztosan első helyen maradunk. A kincsesvárosiaknak van még egy elmaradt meccsük a Ripensiaval, így az alapszakasz első helyének sorsa azon a mérkőzésen dől el. A mai végjátékban megnyert összecsapás után vezetőedzőnk úgy véli sikerült kikaparni a gesztenyét:

"Szervezett csapat ellen játszottunk, egyáltalán nem volt könnyű dolgunk. Komoly küzdelem zajlott a pályán. A második félidőben tizenegyeshez jutott az ellenfelünk, de Karácsony büntetőt védett és életben tartotta esélyeinket. A végjáték nekünk kedvezett, egy szépen előkészített támadást követően Csalának sikerült a gólszerzés. A play-off küzdelmei szorosnak ígérkeznek, mert a mezőny nagyon kiegyensúlyozott."

U19-es Elit Liga alapszakasz, Nyugati-csoport, 11. forduló: Kolozsvári Viitorul - FK Csíkszereda 0:1 (0:0)

Gólszerző: Csala (87.).

Sárga lap: El-Sawy (38.)

Kolozsvári Viitorul: Borz - Selegean (Restesan 63.), Moldovan, Oarga, Aparascai, Faragau, Calo, Serbanescu, Maxim, Pop, Cocis.

FK Csíkszereda: Karácsony - Ketesdi, Vereguț, Bărăbaș, Bârsan, Bóni, Precup (Szakács 85.), Csala (Albu 90.), Sándor (Hadnagy 85.), El-Sawy (Sebestyén 72.), Finna (Biró 72.).

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza