Győzelemmel zártuk az edzőtábort



Három döntetlen után, megtört a jég az FK Csíkszereda edzőtáborában. Lengyel Roland csapata nyíregyházi edzőtábora során a Bozsik Akadémia U19-es, a Balkány SE illetve a Pusztadaróc csapatával is 1-1-es döntetlent játszott. 11 napos kemény munka után következett Lénárdfalva (Recea) együttese, amely a román harmadosztály Erdély csoportjában szerepel. A piros-feketék uralták a játékot, többet birtokolták a labdát és ezúttal a gólzsák is kinyílt, győzelem lett a vége.

FK Csíkszereda - Lénárdfalva (Recea) 2:0

Gólszerzők: Bajkó, Györgyi.

FK Csíkszereda I. félidő: Nagy, Majzik, Csonka, Tepes, Catalin, Csűrös, Lukács, Csiszér, Györgyi, Bajkó.

Játszott még: 46. perc: Csiszér (Szabó), Lukács (Sufian), 55. perc: Csűrös (Ilyés), 85. perc: Nagy (Horváth), Catalin (Claudiu), Györgyi (Lakatos), Majzik (Antal).

Lengyel Roland vezetőedző mérkőzés utáni nyilatkozata:

"Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, már az elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Ezt egy Bajkó kapufával, Györgyi és Lukács helyzettel jeleztük. Folyamatos nyomás alá helyeztük az ellenfél védelmét, de a gól nem akart összejönni. Aztán 30 perc után visszavettünk a tempóból, pontatlanok voltunk sok volt a technikai hiba és ezekből próbált ellenfelünk támadásokat kezdeményezni. A Lőrincz által vezényelt védelem jól állt a pályán, kapunktól 20-30 méterre megállítottuk az ellenfél támadóit. Félidőben kettős cserét hajtottunk végre: Lukács helyett Sufian, Csiszér helyett Szabó állt be. A 60. percben Csűrös helyett Ilyés Robi lépett a pályára és gyorsan megszereztük a vezetést. Ilyés passzolt Sufiannak, ő gyönyörű passzt adott Györgyinek, aki ziccerben szépen a léc alá helyezett: 1-0. Ezután nagyon taktikusan és okosan játszottunk, ellenfelünk szinte labdához sem tudott érni. Második gólunk mintaszerű akcióból született. Nagy Barnitól indult, Catalin, Ilyés összjátékból hoztuk fel a labdát, majd Györgyi, Majzik játszottak össze, utóbbi nagyszerűen centerezett, Bajkó vérbeli csatárként érkezett és a léc alá bombázott: 2-0. Összességében okos taktikus, helyenként tetszetős játékkal nyertük meg a mérkőzést."

A nyíregyházi edzőtábor utolsó edzésére holnap kerül sor, majd ezt követően a csapat utazik haza Csíkszeredába.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza