Győzelmek hétvégéje!

Győzelmek hétvégéje!

Felnőtt csapatunk gólzáporos győzelme után az akadémiai korosztályok is bizonyítottak, így az U19-es valamint U17-es bajnokságban érdekelt csapataink is győzelmet ünnepelhettek.

Széchenyi Márton együttese a medgyesi vereség után a csoport egyik legerősebb csapata ellen bizonyított, nem is akárhogyan!

FK Csíkszereda U18–Brassói Steagul Roșu 5–2 (2–1) Gólszerzők: Bedő László, Szabó Zsolt, Méhes Endre, Tankó Hunor és Miclea Róbert.

FK Csíkszereda U18: Rigmányi, Miklós, Kelemen, Bratu, Palistan, Cine, Szabó, Tankó, Borbély, Bedő, Méhes. Beállt: Miclea, Gedő, Marucza.

21322650_1600852553269087_1397933374_n

Széchenyi Márton vezetőedző nyilatkozata:

"Nagyon vegyes képet festettünk magunkról ezen a mérkőzésen. Sok technikai hibával, de taktikailag fegyelmezetten futballoztunk, a helyzet kihasználásunk pazarra sikeredett. Jól reagáltunk arra a tényre, hogy nem mi birtokoljuk többet a labdát és a középharmad szélső zónáiban jól megszerveztük a védekezést, sok labdát szereztünk, onnan indult az ellentámadásaink zöme. Tengelyben azonban sebezhetőek maradtunk, akadozott a kommunikáció és nem sikerült jól elosztani az embereket, így ott többször mögénk kerültek. A párharcok döntő többségét viszont megnyertük, egyértelműen látszott, hogy mi akarjuk jobban a győzelmet és ezt meg is szereztük. Az eredmény csalóka lehet, nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ahol bravúrként értékelem a három pont megszerzését. Gratulálok a játékosaimnak!"

U19-es bajnokság, 16. csoport: Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FK Csíkszereda U19 2–3 (2–2) Gólszerzők: Solymosy Lehel, Bara Levente és Barta Norbert. FK Csíkszereda U19: Bencze - Jakab, Berkeczi, Aszalós, Lakatos, Zsombori, Simó, Bara Levente, Tamás, Solymosy, Barta. Játszott még: Dobos, Márton, Papp. ujo

Purguly Árpád vezetőedző nyilatkozata:

"Nagyon agresszív és kemény ellenfél ellen sikerült begyűjtenünk a 3 pontot, amit értékesnek tartok, különösen annak fényében hogy a sepsiszentgyörgyi csapatban  végig a pályán volt egy az első osztályban is bemutatkozó támadó. Ellenfelünk teljesen rá építette fel a támadásait, úgy, hogy minden labdát előre vágva próbálták őt játékba hozni. Belső védőink Berkeczi, Jakab nagyon fegyelmezetten és keményen harcolva rendre megállították ezeket a próbálkozásokat és így Veress Zsombort rendre megállították, aki akciógólt nem is tudott szerezni. Solymosy és Bara Levi révén a 37. percben két gólos előnyre tettünk szert. Ellenfelünk hozzáállását dicséri, hogy kétgólos hátrányban is próbálkoztak és bár helyzetet nem tudtak kialakítani, de egy váratlanul jól eltalált lövéssel visszajöttek a meccsbe, ráadásul egy játékvezetői hibából adódóan megítélt  büntetőből ki is egyenlítettek. Sem az egyenlítés, sem a hiba nem  tört meg minket, hanem küzdöttünk tovább a győzelemért, amit egy szemfüles gólnak köszönhetően Barta révén meg is szereztünk. Összeségében ismét van miből tanulnunk: nevezetesen az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, ha jobban koncentrálunk a befejezéseknél. A passzpontosság, a döntések meghozatalának terén is van még mit fejlődnünk, valamint az üres területekbe való helyezkedések és a ritmusváltások is jócskán az elvárt szint alatt vannak. De, mutatva a csapat fejlődését és stabilitását nem zökkentett ki minket sem az egyenlítés, sem a játékvezetői hiba, sem az ellenfél kemény, olykor-olykor durva játéka, és az utolsó percig hittel küzdöttünk a győzelemért."

Az ifjabbik korosztályban szereplő csapataink közül az U17 már az első akcióból vezetést szerzett és behúzta a három pontot, míg U16-os csapatunk épp ellenkezőleg, hátrányból állt fel!

U17-es bajnokság, 16. csoport: Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FK Csíkszereda U17 0–3 (0–1) Gólszerzők: Kurkó Edvárd 2 és Kővári Roland.

FK Csíkszereda U17: Gyenge - Szfárli, Purguly, Csala, Partene, Máthis, Incze, Ferencz, Kővári, Simó, Kányádi. Játszott még: Esztolyka, Badi, Rácz, Kurkó, Pap.

IMG_3009

Vég Csongor vezetőedző nyilatkozata:

"Nagyon jól kezdtünk, már rögtön a középkezdés után gólt szereztünk. Mindenki azt gondolta, hogy gólfesztivált rendezünk, de hosszú gólcsend következett. Kabaréba illő helyzeteket hagytunk ki. Sokkal okosabban kellett volna használnunk a széleket a tömörülő ellenfél ellen. A második félidőben két góllal tudtuk növelni előnyünket. A három gól nem tükrözi hűen a játék képét."

U17-es bajnokság, 17. csoport: FK Csíkszereda U16 –Brassói Steagul Roșu 6–2 (3–2) Gólszerzők: Vârtosu Norbert, Köllő Csongor, Marius Corbu, Sala Róbert, Szondi Botond és Casiadi Soma.

FK Csíkszereda U16: Albert - Bakó, Vita, Lázár, Baga, Csala, Casiadi, Corbu, Köllő, Vârtosu, Botorok. Játszott még: Szondi, Erőss, Balázs, Fülöp, Tóth.

DSC_1161

Dusinszki Zoltán vezetőedző nyilatkozata:

"Sima győzelemnek tűnik, de a két csapat között nem volt meg ez a nagy különbség. Az első félidőben nagyon rosszul kezdtünk, az ellenfél egyből gólt szerzett, szerencsére rövid időn belül sikerült megfordítani, viszont a játékunk nagyon nem volt olyan dinamikus, mint az előző mérkőzéseken, tehát úgy érzem, hogy frissíteni kell a társaságot. A második félidőben a cserék jól szálltak be és kicsit megváltozott a játék képe. Szerintem most már kezd felgyűlni a fáradtság azzal, hogy heti két mérkőzésünk van, jövőhéten is így lesz, tehát úgy kell sáfárkodjunk az erővel és a frissítéssel, hogy a két kiszállásunkon tudjunk nyerni."



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza