Győztes gól az utolsó pillanatban



2-1-re győzött az FK Csíkszereda U17-es elit alakulata az országos bajnokság 14. fordulójában, szombaton: Dusinszki Zoltán edző csapata a Dévai Kiválósági Központot győzte le. Szoros első félidőt láthattak a csíkszeredai nézők, ugyanis az FK gyengén kezdte a meccset, de a játékrész második felére feljavult a fiuk játéka: helyzeteket alakítottak ki, de a gól helyett csak kapufáig jutottak. A második játékrészben már jobban kezdtek, folyamatosan helyzeteket alakítottak ki, érződött, hogy érik a gól. Jött is: egy mélységi indításból Tamás Nándor elviharzott és középre adta a labdát, Antal Barna pedig jól érkezett és a hálóba rúgta (1-0). A találkozó végén egy védelmi hibából az FK nem tudott felszabadítani, így az ellenfél gólt szerzett (1-1). A hosszabbítás utolsó percében egy szögletből sikerült a győztes találatot megszerezni: Becze Tamás fejelte a gólt (2-1). Az ellenféllel kapcsolatban Dusinszki Zoltán edző elmondta, tudta, hogy jól szervezett csapat a dévai, ugyanazt próbálták játszani, mint az FK. „Igazán nagy helyzeteik nem voltak, de végig játékban maradtak. Kiegyensúlyozott, szoros meccset játszottunk” – nyilatkozta a tréner. A három pontnak köszönhetően az FK Csíkszereda játékban maradt a csoport második helyéért, jelenleg a harmadik helyen tanyáznak, a következő, 15. fordulóban a második helyezetthez, az aradi UT Bătrâna Doamna alakulatához látogatnak (jövő vasárnap). Kupameccs hét közben Az aradi kiszállás előtt az FK Csíkszereda U17-es elit csapata szerdán az ifjúsági kupasorozatban érdekelt, ekkor  a Szebeni Interstar otthonába látogat. A kupában az országos ifjúsági U17-es bajnokság első helyezettjei mellett az elit csapatok (kivéve a kiválósági központok) játszanak, összesen tehát 32 csapat vesz részt a kupán. A szerdai lesz az első forduló, majd november 30-án rendezik a másodikat. Az ifjúsági kupameccseket tavasszal folytatják. A Románia kupa lebonyolításáról: előzetesen kisorsolták, hogy mely csapatok játszanak otthon, egy találkozó kilencven percig tart, döntetlen esetén rögtön büntetőrúgások következnek. Döntetlen az U17-es derbin Az U17-es korosztályban egymás ellen játszott a két Hargita megyei együttes az országos ifjúsági labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában, szombaton. Eredmény, 8. csoport: Székelyudvarhelyi FC U17 – FK Csíkszereda U17 1–1 (1–0). A csíkiak gólszerzője: Fülöp Valentin. A csíkiak edzője Vég Csongor. Az FK Csíkszereda U19-es csapata szabadnapos volt. A következő fordulóban (szombat, november 26.) az FK U17-es csapata a Medgyesi Gaz Metant, az U19-esek pedig a Marosvásárhelyi ASA együttesét fogadják. Nagyok a kisebbek ellen Az U15-ös megyei bajnokság 10. fordulóját rendezték pénteken, amikor az FK Csíkszereda U15-ös alakulata az egy évvel kisebb csíkszeredai alakulattal játszott. Eredmény: FK Csíkszereda U15 – FK Csíkszereda U14 2-1. Gólszerzők: Corbu Marius, Casiadi Soma, illetve Sándor Raul. Az U15-ös csapat edzője Bajkó Barna.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza