Harmadik helyen zártak



Az utolsó előtti fordulót rendezték az országos ifjúsági labdarúgó-bajnokságban. Az U18-as csapat a II-es csoport 3-6. helyéért szállt harcba, míg az U16-os csapat a középszakaszban volt érdekelt. Mindkét gárda a Petrolul Ploiesti vendége volt. Az U18-as csapat a legutóbbi Astra Ploiesti elleni hazai kisiklást remekül korrigálta. Burus Csaba együttese a félidőben már egygólos előnyre tett szert, amelyet a második félidőben növelni tudott. A találkozót végül 3–1 arányban megnyerték. A három pont egyben azt is jelentette, hogy az U18-as csapat az utolsó forduló eredményétől függetlenül a harmadik helyen zárja a II-es csoport 3-6. helyéért zajló rájátszást. Az U16-os csapat sorsa már a múlt fordulóban megpecsételődött, ami a továbbjutáshoz fűzött reményeket illeti, amikor hazai pályán kétgólos vereséget szenvedtek Jászváros ellen. Kurkó Attila csapata pedig nem is tudott kellően felpörögni a Petrolul elleni összecsapásra. Végül 2–1-es vereség lett a vége. A középszakasz ezen csoportjából az is eldőlt már, hogy a Jászváros és a Botosani lép tovább miután a két csapat egymás elleni mérkőzésén 3–3-as döntetlen született. U18, rájátszás, II. csoport, 3-6. helyéért, 5. forduló Petrolul Ploiesti – FK Csíkszereda 1–3 (1–2) Az FK gólszerzői: Fodor Tamás, Székely Ervin és Modra Lehel. Dinamo Onesti – Astra Ploiesti 1-0 A bajnokság állása: 1. FK Csíkszereda 21 pont, 2. Dinamo Onesti 16, 3. Astra Ploiesti 14, 4. Petrolul Ploiesti 13. U16, középszakasz, 5. forduló Petrolul Ploiesti – FK Csíkszereda 2–1 (0–0) Az FK gólszerzője: Gál Csaba. FC Botosani – CSMS Iasi 3–3. A bajnokság állása: 1. CSMS Iasi 10 pont (továbbjutott), 2. FC Botosani 10 (továbbjutott), 3. Petrolul Ploiesti 6, 4. FK Csíkszereda 3.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza