Barcarozsnyón játszott felkészülési mérkőzést a másodosztályra készülő FK Csíkszereda.

Az ellenfél ezúttal a szintén másodosztályban szereplő CS Mioveni együttese volt, amely ugyancsak a környéken edzőtáborozik, pontosabban Brassó-Pojánán. Valentin Suciu vezetőedző ezúttal is több játékost kipróbált és szinte mindenkinek lehetőséget adott a bizonyításra. Az FK az ötödik felkészülési mérkőzését sikerrel vette és négy vereséget követően először hagyta el győztesen a pályát.

FK Csíkszereda – CS Mioveni 3:1 (2:1)

Gólszerzők: Csonka (14.), Barta (43.), Erdei (52.).

FK Csíkszereda I. félidő: Ljuljanovic – Majzik, Csonka, Berde, Kovács – Eder, Veres – Barta, Kálmán (23. Fodor), Julián – Becze.

FK Csíkszereda II. félidő: Bordás – Palmes, Csonka (67. Berde), Lalic, Simó – Veres, Erdei, Jebari – Bara, Hodgyai, Magyari.

Valentin Suciu vezetőedző nyilatkozata:

“Jó edzőmeccs volt, úgy vélem elértük a célunkat ezen a mérkőzésen is. Az első sípszótól kezdődően átvettük az irányítást és jól álltunk a pályán, hamar vezetést is szereztünk, de sajnos egy vitatható büntetőből kiegyenlítettek. Félidőben csapatot cseréltem és sokkal támadóbban léptünk fel, amely során az első 35 percben mi irányítottunk, talán a végén kerültünk kicsit nyomás alá, de az eredmény megérdemelt. Örülök a góloknak, de még tudtunk volna rúgni viszont végre megtört a jég és mi is betaláltunk. Az eredmény egyébként csalóka, nem szabad elbízzuk magunkat, mert a bajnokságban teljesen más lesz.”

A tervek szerint jövő szombaton Barcarozsnyóval játszunk, majd rá egy hétre a FC Afumati együttesével.