Három pont egy nehéz meccsen



Kevésbé látványos meccsen aratott 2-1 arányú győzelmet az FK Csíkszereda 3. ligás alakulata a bajnokság hatodik fordulójában a Barcarozsnyói ACS Olimpic Cetate ellen, pénteken. A kedvezőtlen kezdési időpont miatt (15 óra) viszonylag kevesen látogattak ki a csíkszeredai labdarúgópályára. Lengyel Roland vezetőedző ezúttal Boros Renátót nevezte csapata kapujába, aki először védhetett bajnoki meccsen. Más változtatást viszont nem eszközölt a magyarországi tréner. A mezőnyjátékosok: Majzik Adrián, Csonka Bonifác, Vízi Tamás, Lőrincz József, Györgyi Arthur, Csürös Attila, Cătălin Savin, Csiszér Balázs, Ilyés Róbert és Bajkó Barna. Két gól egy perc alatt Látványosan kezdődött a találkozó, sok helyzetet kidolgozott az FK, mégis a vendégek lőttek gólt: a vendégcsapat tulajdonképpen az első adandó alkalommal (a 7. percben), ahogy elérte az FK kapuját, gólt szerzett: egy szabadrúgásból beívelt labdára az FK hátvédei nem reagálnak idejében, ezt pedig a Brassó megyeiek kihasználták, és fejjel gólt szereznek (0-1). Gyakorlatilag a nézőknek még arra sem volt idejük, hogy megbeszéljék a látottakat, hiszen középkezdés után rögtön kiegyenlített a hazai alakulat. A 8. percben a Györgyi jobb oldalról érkező labdáját Bajkó az ötösön még megcsúsztatta, megzavarva így a kapust, akinek már nem maradt ideje a játékszer kiütésére (1-1). Győztes gól büntetőből A második játékrész jól indult az FK számára, a 48. percben Györgyi büntetőt tudott kiharcolni. A piros-feketék szélsője jól tört be balról az ellenfél tizenhatosára, de már nem volt ideje lőni, mert azelőtt buktatták. A megítélt büntetőt Bajkó értékesítette; a vendégkapus még beleért, de a labda így is becsorgott (2-1). Viszonylag hamar elhasználta a barcarozsnyói edző a négy cseréjét, Lengyel Roland viszont csak a 74. percben kért cserét először: ekkor az újonc Szabó Géza Csiszér Balázst váltotta. A 76. percben majdnem gólt szerez az ellenfél, akárcsak egy percre rá az FK: Ilyés gyönyörű egyéni akciója után (két védőt is kicselez) végül a kapusba rúgta a labdát. A 79. percben lejön a pályáról az FK tízese, helyette Ayrton de Oliveira megy fel. A csíkiak vezetőedzője kihasználja az összes cseréjét: a 88. percben Majzik Adrián helyett Székely Ervint küldi fel, a 90. percben pedig Györgyi Arthur helyett Claudiu Gâlia kap négy percnyi játéklehetőséget. Mestermérleg Lengyel Roland, az FK Csíkszereda vezetőedzője a mérkőzés után a következőképpen nyilatkozott. „Az egyenlítő találatunk után próbáltunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, de nagyon türelmetlenek voltunk, és kapkodtunk a támadó harmadban. Indokolatlanul nagyon sok labdát veszítettünk és abból veszélyes kontrákat vezetett az ellenfél. A második félidőben próbáltunk nekiugrani az ellenfélnek. A vezető találatunk után meg volt az esélyünk, hogy nagyobb arányba megnyerjük a mérkőzést, de valahogy nem sikerült ma értékesíteni a lehetőségeinket, és az utolsó húsz percben még be is szorultunk, akár a döntetlent is kihozhatta volna az ellenfél. De gratulálok a csapatnak. A győzelmet nem kell megmagyarázni.” Eredmény: 3. Liga, 7. forduló: FK Csíkszereda – Barcarozsnyói ACS Olimpic Cetate 2-1 (1-1). Az FK Csíkszeredai góljait Bajkó Barna szerezte. Az FK Csíkszereda győzelmével már 14 pontos a bajnokságban, amelyben jelenleg a második helyen tanyázik. A következő, hétközi fordulóban – kedden – az FK a Sportul Chiscani (Brăila megye) otthonában játszik. Egy győzelem esetén akár a tabella élére is ugorhat az FK, hiszen a Vaslui állni fog. A csapat 2016-17-es csoportképét Veres Nándor készítette.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza