Huszonnégy játékos a nyári alapozáson



Az FK Csíkszereda labdarúgói elkezdték a nyári alapozást, a hétfői edzésen 24 játékos vett részt.

Habár egyelőre sok a kérdőjel a román focibajnoksággal kapcsolatban – nem lehet tudni, hogy az FK melyik csoportba kerül, kik lesznek ellenfelek a bajnokságban, mikor kezdődik pontosan az őszi idény –, az FK mégis nagy lendülettel látott hozzá a felkészüléshez, amelyet Lengyel Roland edző vezet.  Egyelőre napi egy-egy edzés szerepel a programban, majd fokozatosan nő a terhelés.

Távoztak a csapattól

Az már biztos, hogy nem fogja az FK keretét erősíteni Laurențiu Husar és Fogarasi Attila (mindketten kapusok), illetve Pataki Zalán, Teut Arthur, Sárközi Norbert és Károly Bálint.

Új nevek

Az U19-es együttesből felhívták Dan Szabolcsot, Szabó Gézát és Nagy Norbertet. Ugyanakkor sokan érkeztek próbajátékra az FK Csíkszereda szakmai partnerétől, a magyarországi Puskás Akadémiáról: Ayrton de Oliveira, Csonka Bonifác és Boros Renátó, mindhárman 19 évesek, és az akadémia neveltjei. Szintén próbajátékra érkezett Orza András, Antal Szilamér, Antal Norbert, Kovács Tihamér, illetve Nagy Barna. Leigazolásukról több edzés, illetve felkészülési mérkőzést követően döntenek.

A fényképet Veres Nándor készítette.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza