Igazságos döntetlen



Lejátszotta második hazai mérkőzését az FK Csíkszereda harmadik ligás csapata hazai környezetben az I-es csoport tavaszi idényében. Az ellenfél a CSM Pascani volt, akikkel egy nem túl szemet gyönyörködtető összecsapáson igazságosnak mondható pontosztozkodásban egyeztek ki. Persze a pályán. Igazi kellemes tavaszi idényben, közel 500 néző előtt került megrendezésre az FK Csíkszereda – CSM Pascani harmadik ligás mérkőzés, amely az I-es csoport 19. játéknapjának középmezőnybeli rangadója volt. Az FK játékosai és szurkolói is győzelmet vártak, ám ez nem jött össze. A találkozót bár valamivel aktívabban kezdte az Ilyés Róbert-Albu László edzőpáros dirigálta csíki együttes, de a vendégek jól állták a sarat. Az első fél órában inkább középen folyt a játék. Egyik csapat sem tudott nagyon kibontakozni. Az utolsó 15 percre viszont három nagyobb csíki lehetőséget is feljegyezhettünk. Mindhárom Bajkó Barna nevéhez fűződött. Előbb a 26. percben lépett ki egy védővel a nyakán szembe a kapussal. A hálóőrt elhúzta, de közben kisodródott balszélre és a vissza passzát Csűrös vágta bele a védőkbe. Alig pár perc múlva egy szép Györgyi-Ilyés-Bajkó kombináció után utóbbi lőtt fölé 15 méterről szembe a kapuval. A 42. percben újfent a kapitány villant, ám ezúttal is pontatlan volt a befejezése, bár több volt a helyzetben. A térfélcserét követően aktívabb volt a vendég együttes. Rögtön az első percekben veszélyeztettek, majd az 54. percben jött a gól. Egy szépen felépített támadást követően Nemtanu előtt behátráltak a hazai védők, aki 16-ról eleresztett lövése védhetetlenül zúdult Husar ketrecébe. Alig négy perc múlva újabb hatalmas vendég helyzetet jegyezhettünk fel. Calugaru szabadrúgására remekül érkezett a hórihorgas Cojoc, de fejese épp, hogy fölé szállt. Husar és a védők már verve voltak. A gól láthatóan megzavarta a hazai együttest, amely nem tudott kibontakozni. A 77. percben, azonban egy mázlis góllal egyenlítettek. Egy szögletet követően felszabadítanak a vendégek. A labdát jó 35 méteren Majzik kapta, aki gondolkodás nélkül tüzelt. Ureche viszont elügyetlenkedte a játékszer begyűjtését, amely a kezei között becsorgott a kapuba. A góllal átszakadt a gát a hazai játékosokban. Egyre több kecsegtető támadást vezettek, igyekeztek megbontani a masszív vendég védelmet, de az utolsó passzok rendre rosszul jöttek össze. A hajrában viszont ott volt a lehetőség. Előbb a 85. percben Majzik szabadrúgására érkezett jól Ilyés, aki közelre fejelhetett, ám Ureche kijavítva korábbi hibáját bravúrosan védett. Alig két perc múlva Ilyés ugratta ki Fodor Tamást a baloldalon, aki ellépett védője mellett. Laposan belőtt centerezésére a hosszúba érkezett tisztán, senkitől sem zavartatva Bajkó, aki viszont pár méterről fölé bombázott. Ezzel pedig meg is pecsételődött a mérkőzés sorsa, amely igazságosnak mondható döntetlennel ért véget, még akkor is, ha a hazai csapat többet tett a győzelemért. III. liga, 1-es csoport, 19. forduló FK Csíkszereda – CSM Pascani 1–1 (0–0) Gól: Majzik (77.), illetve Nemtanu (54.) Sárga lapok: Husar, Lőrincz, Györgyi, illetve Macuta, Olarita, Giurgiuveanu, Maftei. FK Csíkszereda: Husar – Majzik, Székely, Lőrincz, Kicsi, Györgyi (Czimbalmos, 68.), Tankó (Szőcs, 68.), Csűrös, Ilyés, Gergely (Fodor, 56.), Bajkó. Csere: Dávid, Szőlősi, Török, Tóth. Edző: Ilyés Róbert, Albu László. CSM Pascani: Ureche (Macuta, 90.) – Buhalmiceanu, Olarita, Giurgiuveanum Cormam, Maftei (Cojoc, 45; Atamasoaei, 82.), Nutescu, Calugaru, Toader, Nemtanu, Viorica. Csere: Razlog, Diaconu, Agrigoroaei. Edző: Ivan Marian.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza