Játékos szemle

Játékos szemle

Az alábbiakban játékos körképünk következik.

Az NB1-es Puskás Akadémia FC csapatában Tamás Nándi kezdő volt az MTK elleni 3-0-ra elveszített mérkőzésen és egy félidőnyi játéklehetőséget kapott. Itthon a második ligában szereplő Concordia Chiajna együttesében Christos Intzidis végig játszotta a Kolozsvári U elleni mérkőzést, az eredmény 1-1 lett.

A magyar NB2-ben szereplő Soroksár 3-2-re nyert a Siófok otthonában, Magyari Szilárd 61 percet játszott és két góllal segítette csapatát. A Nyíregyháza Spartacus kétgólos előnyt herdált el a Budaörs otthonában és 3-2-es vereséget könyvelt el, a találkozón Györgyi Arthur kezdő volt és 72. percnyi játéklehetőséget kapott.

A magyar NB3-ban szereplő PAFC II, Gárdonyt látta vendégül és a 2-2-re végződött összecsapáson Corbu Marius kezdő volt, a 90. percben Demeter Zsombor váltotta, a 81. percben szintén csereként állt be Szin Ferenc is, így három egykori akadémistánk is pályára lépett ezen a találkozón. A Jászberényi FC 3-2-re nyert a Hatvan ellen, Hodgyai László csereként állt be az 54. percben. A ZTE II, Sopronban maradt alul 2-1 arányban, a zalaiaknál Simó Csongor kezdő volt, Pál Kristófot a 69. percben cserélték be. A Veszprémi VLS 2-2-es döntetlent ért el a Balatonfüredi FC ellen, a hazaiaknál Kovács Dániel végig játszotta a mérkőzést.

Itthon a harmadosztályban szereplő Bákói CSM 4-0-ra kapott ki a Galaci Otelultól, Bartók Alpár végig pályán volt. Brassóban a Corona csapata a Székelyudvarhelyi FC-t látta vendégül, az 1-0-ra végződő találkozón a vendégeknél Partene Denis, Berkeczi Csongor, Tepes Andrei, Tankó Előd, Csala Tibor, Bálint Rajmond, Barta Norbert kezdő volt, Szfárli Hunor pedig csereként szállt be. A Sepsi OSK II, gólnélküli döntetlent ért el a Barcarozsnyói Cetate ellen, Berde István kezdő volt, Máthis Mátyás a 25. percben állt be, míg Ilyés Róbert a 82. percben szállt be. A Kézdivásárhelyi KSE hazai pályán szenvedett 3-2-es vereséget a Brassói AS SR csapatától, a hazaiaknál Becze Tamás kezdő volt, Zsombori Zsolt a 80. percben kapott lehetőséget.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza