Jó hírt kaptunk!

Jó hírt kaptunk!

Fellélegezhetett az FK Csíkszereda második ligás csapata és a szakmai stáb a mai koronavírus teszt után.

A ma hajnalban elvégzett tesztek negatívak lettek, így Valentin Suciu vezetőedző 20 fős kerettel utazhat Lénárdfalvára. A keddi két koronavírusos eset után vezetőedzőnk szívéről nagy kő esett le.

"A keddi teszt után váratlanul ért a hír, hogy nálunk is felbukkant a koronavírus. Úgy gondoltuk lelkileg felkészültek vagyunk erre, de kiderült, hogy nem. Az első gondolatom az volt, hogy történhetett meg pont velünk hisz ez volt a 8. tesztünk és eddig minden rendben volt, most pedig pont a rajt előtt jött a rossz hír. Mentálisan megviselt, hisz a protokol be volt tartva mindenki részéről, aki körbe vesz minket és ezért is ért meglepően a hír. Az biztos, hogy utána fogunk járni ennek, de most nem ez a prioritás hisz szombaton meccs van. Féltem attól hogy nehogy több játékosunk is fertőzött legyen mert veszélybe került volna a rajt. Próbáltam a fiúkról a terhet levenni, de azt senkinek se kívánom, amin én az elmúlt két napban keresztül mentem. Most jó hírt kaptunk, és a játékosok is komolyabban vették az edzést és úgy látom felelősebbek lettek, remélem ez a továbbiakban is így marad. Nem látszódott rajtuk, hogy őket mentálisan megviselte volna, remélem ez a valóságban is így van."

Hozzátette, a mai edzésen Antal Barna sajnos lesérült, így rá nem számíthatunk, akárcsak Schiebre, aki szintén sérült, illetve Pintér enyhe betegséggel küzd, ő se bevethető. A Lénárdfalvi SK - FK Csíkszereda összecsapást szombaton 11 órakor rendezik, a mérkőzést az Erdélyi Magyar Televízióban és a csapatunk Youtube csatornáján élőben közvetítjük.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza