Jó tapasztalat volt!

Jó tapasztalat volt!

A horvátországi Eszék korosztályos csapata ellen játszott az FK Csíkszereda U17-es csapata az I. Székelyföld OTP Bank kupa harmadik napján.

Vég Csongor csapata úgy vágott neki a találkozónak, hogy tudta, nem lesz könnyű dolga Eszék ellen, hisz láthattuk őket előző nap Munkács ellen játszani. A piros-feketék termetre egy fejjel kisebbek voltak horvát ellenfelükhöz képest, de abban bíztunk, hogy a mieink gyorsaságban felülmúlják őket, nos ehhez képest ez nem épp, így történt. Gyenge Szilárd már a harmadik percben nagy bravúrt kellett bemutasson, mert az eszékiek megrohamozták az FK kapuját. A 11. percben éles szögből szabadrúgás a horvátoknak és Marin Kuzminski hatalmas kapufát lő! A 23. percben újabb kapufa: Dino Bognar a tizenhatos közepéről lövi rá a labdát, amelyet gyönyörűen talál el és ezúttal szerencsénk van, egy perc múlva viszont ugyancsak Dino Bognar egy gyors akciógóllal megszerzi a vezetést a horvátoknak: 1-0.

TNK_3311_m

Három perc múlva Luka Branstetter kerül helyzetbe, nem hibázik: 2-0! A folytatásban egyik helyzet a másikat követi, az FK is próbálkozik, de az eredmény nem változik. Szünet után nagy lendülettel focizik az FK, próbálkoznak, de a helyzetek nem érnek góllá, jól védekezik az eszéki alakulat, a horvátok okosan tartják a labdát és keresik a rést az FK védelmében. Az utolsó percekben már fáradtak a mieink, két gólt kapunk, előbb Ivan Kos, majd Fran Balunovic eredményes.

TNK_3280_m

FK Csíkszereda - NK Osijek 0:4 (0:2)  Gólszerzők: Dino Bognar, Luka Branstetter, Ivan Kos, Fran Balunovic. Vég Csongor vezetőedző:

"Tapasztalatszerzés céljából nagyon jó volt ez a mérkőzés a srácoknak, hisz a horvát futballban Eszék az élen jár és még az is lehet, hogy Európa Ligában főtáblás lesz a felnőtt csapata. Láthattuk, hogy miben kell fejlődni, milyen stílusban játszanak és ez mindenképp egy fontos állomás volt a csapatnak tapasztalat szempontjából. A vége az nem nézett ki jól, 2-0-nál még voltak lehetőségeink, mentünk előre, elég nagy energiát emésztett fel az, hogy megpróbáljunk szépíteni és az utolsó 5-6 percre eléggé elfogyott a csapat, úgyhogy itt a vége nem nézett ki jól. A csapat holnap vizsgázik olyan szempontból, hogy mennyire sportemberek és mennyire tudnak túl lenni az esetleges kudarcon, hisz a múltkori meccs után is elmondtam nekik, hogy éjfélig ünnepeljük a győzelmet, ezért mai nap is éjfélig foglalkozunk ezzel a vereséggel. Holnap játszunk még egy mérkőzést, egy olyan csapat ellen, akikkel még nem játszottunk, megint egy merőben más stílus, de teljesíteni kell!"

FK Csíkszereda U17: Gyenge - Szfárli, Rácz, Badi, Simó, Csala, Incze, Máthis, Fülöp, Bencze és Partene. Játszott még: Szabó, Purguly, Esztolyka, Kurkó.

B csoport: P       Gy     D       V       Rg     Kg 1.Eszék (NK Osijek)     6       2       -        -        10     1 2.FK Csíkszereda          3       1       0       1       4       5 3.FC Munkács              0       0       0       2       2       10 A szombati program: 14:00 – V. Helyért: DAC – FC Munkács                   Márton Áron pálya 16:00 – III. Helyért: FK Csíkszereda – FTC              Márton Áron pálya 18:00 – Döntő: PFLA – Eszék (NK Osijek)               Stadion 20:00 – Díjkiosztó ünnepség                                    Stadion


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza