Jól szerepeltek a csíkiak Eperjesen



Eperjesen ismét megrendezték a hagyományos Adidas 4 Sport Cup elnevezésű utánpótlás labdarúgó-tornát. A rendezvényen az FK Csíkszereda a 2003-as, illetve a 2004-es korosztállyal vett részt. Mindkét csapat tisztességgel helytállt. Két csapattal vett részt az FK Csíkszereda a felvidéki Eperjesen megrendezett Adidas 4 Sport Cup elnevezésű labdarúgó utánpótlás-tornán, amelyet hat korosztálynak rendeztek meg a hétvégén. Az FK az Incze Tibor által felkészített 2003-as, illetve a 2004-es csapataival igyekezett helytállni, ami sikerült is. A 2003-as csapat a csoportkörben egy mérkőzést vesztett el (Rozsnyó ellen), míg két döntetlent és két győzelmet ért el. Ez azonban a harmadik helyre volt elegendő. Ennek köszönhetően, bár jól játszott a csapat, a 13. helyért mérkőzhetett meg a Szepességi Team együttesével. A csíkiak a helyosztót meg is nyerték, így a 37 gárdából a 13. helyen végeztek. A 2004-es korosztály már jobban szerepelt. A csoportot veretlenül hozták – többek közt a Dinamo Kijev korosztályos gárdáját is legyőzték – 24–3-as gólaránnyal. A csoportmeccseket követően a negyeddöntő következett. Itt a csapat útját állta a rendező házigazda. Egy perccel a mérkőzés vége előtt 1–0-ra vezetett az FK az Eperjes ellen, ám innen egyenlítettek a vendéglátók, majd büntetőkkel tovább is jutottak. Az FK végül az 5. helyen zárt a 27 csapatot felvonultató mezőnyben. A tornát a negyeddöntőben az FK-t búcsúztató Eperjes húzta be. Érdekesség, hogy a góllövőlista második helyén az FK játékosa, Sándor Raul végzett, míg Bontas Kristófot beválasztották a torna álomcsapatába. Eredmények 2003-as korosztály: csoportkör: FK Csíkszereda – Bukovina Cernăuţi (ukrán) 5–2, FK Csíkszereda – Eperjesi Tatran (szlovákiai) 2–1, FK Csíkszereda – Budatétény 1–1, FK Csíkszereda – Rozsnyói Dovaj (szlovákiai) 1–2, FK Csíkszereda – DUSSH Mostyska 1–1; a 13. helyért: FK Csíkszereda – Szepességi Team (szlovákiai) 2–1. Az FK csapata: Albu Attila, Gergely Botond, János Márton, Ráduly Andor, Ravasz Ákos, Péterfi Péter és Szabó Andor. 2004-es korosztály: csoportkör: FK Csíkszereda – Dinamo Kijev 4–1, FK Csíkszereda – Sztropkói MSK Tesla (szlovákiai) 4–0, FK Csíkszereda – Kassai Galactic (szlovákiai) 5–0, FK Csíkszereda – Bukovina Cernăuţi (ukrán) 6–2, FK Csíkszereda – Belgrádi Atacante 4–0, FK Csíkszereda – FC Junior Ivano-Frankivsk 1–0, a negyeddöntőben: FK Csíkszereda – Eperjesi Tatran 1–1 – büntetőkkel 1–2. Az FK csapata: Bontas Kristóf, Lukács Magor, Nagy Botond, Péter Gellért, Ráduly Zsombor, Sándor Raul, Szőke Balázs. Az FK Csíkszereda ezúton is köszönetet mond a szülőknek, az Amigo&Intercostnak, a Sigma Gumnak, a Csík Auto Landnek, illetve Bodor Imre magánszemélynek a támogatásért.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza