Jóska, aki Szijjat hasított… (II)

Jóska, aki Szijjat hasított… (II)

1000 év Erdélyben, 100 év Romániában

Jóska, aki Szijjat hasított… (II)

Az újabb élvonalbeli szereplésre a resicabányai szurkolóknak négy évet kellett várni. Az előző feljutástól eltérően, a csapat ezúttal a feljutást a pályán harcolta ki. Kemény, balkáni húzásoktól sem mentes küzdelemben, Jóskáék végül egy paraszthajszállal előzték meg a szó szoros és átvitt értelmében is mindent beleadó Krajovai Electroputere gárdáját. A bajnoki idényt a két csapat egyenlő pontszámmal zárta, így a kiírás szerint a felek közötti közvetlen eredmény, illetve a közvetlen gólkülönbség, majd az idegenben lőtt gólok száma döntött. Jóska csapata ősszel otthon 1:0-ra nyert, a záró fordulóban idegenben pedig 2:1-re maradt alul.

1997 tavaszán a Resicabányával egy időben, Ilyés Róberttel a soraiban a Szucsávai Foresta is feljutott, így a következő két élvonalbeli idényben Robi és Jóska csapatai négyszer néztek farkasszemet. Amint az az alábbi táblázatban is látható, két döntetlen mellett, egy-egy győzelem volt a mérleg.

IdőpontForduló  
1997. október 18.12CSM - Foresta2:0
1998. április 11.29Foresta – CSM2:1
1998. november 7.13CSM – Foresta1:1
1999. május 15.30Foresta - CSM0:0

A második közös élvonalbeli idény két döntetlenjéből a Foresta húzta a rövidebbet. A Resicabánya ugyan egyetlen hellyel végzett a szucsávai gárda előtt, de előbbi még éppen bennmaradt, utóbbi pedig a második vonalba távozott.

Resicabányával az élvonalban Szijj József négy emlékezetes idényt töltött, több, mint száz mérkőzésen 25 alkalommal volt eredményes. Ezzel a XX. század hetvenes éveiben 28 találatig jutó Radoslav Nestorovici mögött, a modern kor második legeredményesebb resicabányai játékosa. A vérbeli csatár eme négy évének néhány sporttörténelmi szempontból emlékezetes mérkőzése is volt. Ezek közül kiemelkedik az 1999. május 12-én játszott mérkőzés, amelyen Jóska a 82. percben egyenlített és találatával megállította a Dinamo csapatát a bajnoki címért a szintén fővárosi Rapiddal folytatott versenyfutásban.

https://www.youtube.com/watch?v=tiBQkefEmvU
Szijj egyenlítő gólja 1:39:40-től 1:40:43-ig és a mérkőzés végi nyilatkozata 1:55:15-től 1:56:07-ig.

A munkásváros futballszerető közönsége, az élvonalbeli szereplést immáron 21 év óta várja. Nem akarva tudomást szerezni arról, hogy az idők nem előnyükre változtak. Jóskáék idején a helyi tehetséges kemény mag is elégendő volt a sikeres pályafutáshoz, hiszen az élvonalbeli játékosok juttatása az átlagbért alig haladta meg. A jelenkor pénzigényes labdarúgásában Resicabányának aligha osztanak magas lapokat, hiszen a város az 1989-es fordulatot követő gazdasági szerkezetváltás egyik nagy áldozata. Így aztán az az éppen 90 éve, az 1930/31-es idény végén megszerzett bajnoki cím, egyelőre a távolból felsejlő régi szép idők mámoros emléke marad.

Szijj József vérbeli gólember volt. Igazi klasszikus kilences, aki a kapu előtt hirtelen felbukkanva, meglepő mozdulattal tereli a hálóba a játékszert. A bajuszához és szülővárosa csapatának piros-fekete színeihez ragaszkodott leginkább. A bajuszához jobban, hiszen játékosként a Besztercei Gloriánál is tett egy kisebb kitérőt. Jóska ma is Resicabányán él és a régi szép idők emlékei mellett, jellegzetes bajuszát is büszkén őrzi és ápolja. A pályán az apa renoméját, az 1998-ban született fiú próbálja meg tovább öregbíteni. A Bogdan névre hallgató fiatalember minimum egy dologban megelőzte édesapját: már húsz évesen bemutatkozott az élvonalban. A 2018/19-es idényben a Voluntari kötelékében 3 mérkőzésen összesen 159 percet játszott. Kezdőként egyetlen alkalommal kapott lehetőséget, 2018. augusztus 12-én a Kolozsvári CFR ellen a középpálya jobb oldalán került bevetésre.

A fiatal Szijj 2020. január elsejétől nevelőegyesületéhez került. Itt többnyire a védelem jobb oldalán kapott szerepet.  Bár más szerepkörben játszik, de a név kötelez. Különösen, hogy csapattársai rendszerint „Jóska” becenéven szólítják.

Csíkszereda, 2021. február 15-18.                                                                                              Ráduly Róbert Kálmán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza