Kárpátalján fociztak



Nemzetközi utánpótlástornán vett részt az FK Csíkszereda 2005-ös korosztályú csapata a hétvégén Ungváron.

A kárpátaljai tornán 24 csapat vett részt, Ukrajnából, Lengyelországból és Szlovákiából. A csapatokat négy csoportba sorolták be, ahonnan az első két helyezett jutott tovább. Ilyés Róbert csapata a csoport harmadik helyén végzett, így a 9-12. helyért játszhatott és végül a tizedik helyen zárta a kárpátaljai tornát.

Ilyés Róbert vezetőedző értékelése:

"Nagyon erős tornán vettünk részt, ahol az ukrán csapatok agresszív futballt játszottak és annak örvendek a legjobban, hogy mi is feltudtuk venni a lépést velük, megvagyok elégedve a gyerekekkel. Ez volt az első torna, ahol 11 emberes felállásban játszottunk, mert ugye mi még egy évig 8+1-es felállásban focizunk, de ez egy jó tapasztalat volt! Szeretnék még visszatérni erre a tornára és remélem, hogy a jövőben sikerül még hasonlóan kemény ellenfelekkel megmérkőzni."

FK Csíkszereda 2005: Csedő Szilárd, Tamás Bence, Vaslabán Hunor, Chiriac Vlad, Farkas Nándor, Köllő Csaba, Cadar Eduard, Ráduly Zsombor, Bârsan Róbert, Zöld Hunor, Vizi Bence, Kovács Erik, Keresztes Tamás, Ureche Alex.

Eredmények: FK Csíkszereda 2005 - Veresz Rivne (Ukrajna) 2-0 Gólszerzők: Cadar Eduard, Ráduly Zsombor. FK Csíkszereda 2005 - Dyssh 11 Odesa (Ukrajna) 0-2 FK Csíkszereda 2005 - Focisuli Ungvár 2-0 Gólszerzők: Tamás Bence, Ráduly Zsombor. FK Csíkszereda 2005 - Karpaty Lemberg Akadémia (Ukrajna) 0-1 FK Csíkszereda 2005 - FK Munkács (Ukrajna) 3-0 Gólszerzők: Chiriac Vlad, Cadar Eduard, Farkas Nándor. FK Csíkszereda 2005 - MFK Zemplin (Szlovákia) 0-0, büntetőkkel: 5-4 FK Csíkszereda 2005 - Zirka Kropyvryckyj (Ukrajna) 0-0, büntetőkkel: 2-4


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza